Fennáll a veszélye annak, hogy az állat megbetegszik vagy elpusztul, minél tovább van távol az élőhelyétől.
Légzőszervi megbetegedés miatt.
„Személyes érintettséget érzek, mert rávettem őket, hogy mondjanak le a nukleáris fegyvereikről” – mondta.
A képviselő váratlanul nekivetette magát a kordonnak.
Sikertelenül.
Egyéb lopásokkal is vádolják a 28 éves férfit, 7 évet kaphat.
Hadházy és a Momentum megint szétszedték a kordont, Orbánék a hátsó kapun surrantak be, a rendőrök egy ponton sorfalat állítottak és senkit nem engedtek be.
Felszólították az újságírókat, hogy legyenek a párt által megfogalmazott irányelvek és álláspontok szószólói.
Balszerencse.
A pápa légúti fertőzés miatt került kórházba, de a magyar püspöki kar szerint nincs veszélyben a magyarországi látogatása.
Dorka kutya kiment a mentősök elé, akik elkezdték követni őt, pár száz méterrel később megállt egy ház előtt, ahol megtalálták a magatehetetlen férfit.
Mert elfogadtuk a szankciókat, ugyanakkor a párbeszéd csatornái nyitva állnak.
Szergej Roldugin 2014 és 2016 között 50 millió dollárt helyezett el svájci számlákon anélkül, hogy megmagyarázta volna, honnan származik a pénz.
Nem akart otthon unatkozni.
A drogbáró 1993-as halála óta nem tudnak mit kezdeni az állatokkal, amik károsítják a környezetet és sokszor konfliktusba kerülnek a helyi lakossággal.