Legutóbb szerdán történt hasonló eset, akkor hét iráni lányiskola diákjai lettek rosszul egyelőre ismeretlen eredetű gáztól.
Szergej Lavrov zavarba is jött.
„Minden követ megmozgatunk azért, hogy véget vessünk az Oroszország által Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekmények büntetlenségének” –mondta Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja Kijevben.
A 2,4 tonna kábítószer körülbelül fél évig látta volna el az ausztrál piacot.
Valótlanul állították, hogy a momentumos politikus szexuálisan zaklatott egy lányt a Sziget Fesztivál után.
Március 13-án Budapesten és Pest megyében, utána pedig az egész országban.
Alex a mentés után boldogan megnyalta megmentője arcát.
„A fájdalom haraggá alakult át a tucatnyi halott és sebesült kolléga és polgártárs miatt” – áll a dolgozók szakszervezet közleményében.
A döntést Harry apja, III. Károly király hagyta jóvá, a Frogmore Cottage-t a szexbotrányba keveredett András herceg kaphatja.
A két férfi összesen 100 ezer forint készpénzt vitt el, a bíróság közérdekű munkára ítélte őket.
Az Eurostat adatok alapján a magyar állam a negyedik legkevesebbet költi az EU-ban a szociális ellátásra, de saját magára az átlagnál többet költ.
Magánzárkájában a fal szarral volt bekenve, hemzsegtek a poloskák és hat óra alatt sem lehetett kitakarítani.
Jogászok szerint az ukrán város megszállása során felállított helyszínek a helyiek terrorizálására irányuló átgondolt terv részei voltak.
Kína és Fehéroroszország a béke pártján áll.
Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök a baleset helyszínén tett látogatása után azt mondta, hogy a megfelelő embereket felelősségre fogják vonni.