Több mint 35 embert vettek őrizetbe az elmúlt két napban.
A szerelvényen összesen 35 utas volt, senki sem sérült meg.
A nők „Kérem, hozzák haza az apámat” és „Itt az ideje, hogy a mozgósítottak hazatérjenek” feliratú táblákat tartottak.
Amivel megfosztanák Magyarországot a szavazati jogától az EU Tanácsában.
Arról, hogy a tilalom mikor és hogyan léphet hatályba, egyelőre nem tudni.
Kedden is lehet esőre számítani, főként északon és a Dunántúlon.
A hadsereg szerint a négy férfit a Hamász együtt ölhette meg egy izraeli hadművelet során.
Radoslaw Sikorski szerint a lengyel közmédia korábbi működése, valamint a párt és az egyház kapcsolata is a putyinizmusra hasonlít.
Az Oroszország-szakértő szerint nettó hazugság, hogy Magyarország belesodródna a háborúba, vagy hogy magyar fiataloknak kellene harcolniuk Ukrajnáért.
Eddig a platform legtöbb feliratkozójával rendelkező egyéni felhasználója volt, most már nem csak ezt a kategóriát vezeti.
„Itt 10 éve folyik az agymosás” – nyilatkozta egy lengyel lapnak.
Hadja Lahbib szerint Brüsszelnek túl kell lépnie a konfrontációtól való félelmén.
200 tervezett műtét maradt el, és 40-50 akut beteget küldtek tovább távolabbi intézménybe.
A 61 éves volt mexikóvárosi polgármester a szavazatok 56 százalékát szerezhette meg a vasárnapi választáson.
„Te kibaszott hülye vagy? Ne légy már ennyire nevetséges!” – fakadt ki az énekes.