Három nő holttestét egy bordélyházban, míg egy 51 éves nőt és 13 éves lányát egy lakásban találtak meg, a rendőrség szerint nincs összefüggés a két eset között.
A nagykövetség előtt pedig több százan tüntettek.
A Csepel TC nulla forint közpénzből vezeti a megye 1-et, miközben a 140 millióból felhizlalt CSUSE csak a 12.
A hívek bántalmazásra, lelki és pénzügyi visszaélésekre, lelkészekhez nem méltó viselkedésre panaszkodtak.
A rongálók a fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet pedig otthagyták.
Saját alpolgármestere akarja leváltani Bebes Istvánt, aki 2002 óta vezeti a várost.
Azt nem tudni, hogy a hatóságok engedélyezik-e a temetést, ahogy a család szeretné.
Nem telik el hét névtévesztés nélkül.
A Vörösmarty1 eddig teljes egészében Jellineké volt.
Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke mellett az olasz Giorgia Meloni, a kanadai Justin Trudeau és a belga Alexander de Croo látogatott el Ukrajnába.
Korábban a támogatások befagyasztását szorgalmazta.
A tervek szerint Emmanuel Macron elnök is ellátogatott volna a rendezvényre, de lemondták a vitáját.
A légvédelmi flotta bővítésével növeljük katonai képességeinket, ennek pedig a „megváltozott biztonsági környezetében” különös jelentősége van.
„Persze mindig van az, hogy az ember azt gondolja, hogy ennél nem lehet lejjebb, de szerintem lehet” – mondta Nagy Zoltán, a függetlenek érdekvédelmi szervezetének ügyvezetője.
Kocsis Máté azt is bejelentette, hogy a párt EP-listáját Deutsch Tamás fogja vezetni.