Benics Márk

Az eddiginél is nagyobb központosítás várható, maroknyi ember kezébe kerülhet az egész magyar kultúra

Többek között Demeter Szilárd, Vidnyánszky Attila, Ertl Péter, Rózsa Dávid és Vashegyi György kezébe.

Benics Márk
KULTÚRA

Amíg az európai szövetségesek rendesen fizetnek, Donald Trump nem lépne ki a NATO-ból

Elnökként többször fenyegetőzött azzal, hogy kilép a szövetségből.

Benics Márk
külföld

Sikeresek voltak a HIV-vírus sejtekből való eltávolításával kapcsolatos első kísérletek

A kutatók szerint munkájuk továbbra is csak koncepcióbizonyítás, nem lesz egyhamar gyógymód a HIV ellen.

Benics Márk
TUDOMÁNY

Tessely Zoltán ül be Varga Judit elnöki helyére az Országgyűlésben

A bicskei országgyűlési képviselő eddig alelnöke volt az Európai ügyek bizottságának.

Benics Márk
POLITIKA

Népszava: A Mol 6,2 milliárd forintot fizet az Újpest FC-ért

Egyedül a Gazdasági Versenyhivatal emelhetne kifogást az adásvétel kapcsán, de ettől aligha kell félni.

Benics Márk
foci

Az amerikai külügyminiszter szerint Gáza teljes lakosságát élelmiszerhiány fenyegeti

Anthony Blinken szerint Izrael feladata, hogy foglalkozzon azok ellátásával, akiknek szükségük van humanitárius segítségre.

Benics Márk
külföld

Terrortámadást terveztek a svéd parlament ellen, Németországban tartóztatták le őket

A két afgán állampolgárságú férfi az ISIS terrorszervezet feltételezett támogatója volt.

Benics Márk
külföld

Millió dolláros díszletek, magának való rendező, magyar stáb – így készült a Szegény párák Oscar-díjas látványa

Az Oscar-díjas film magyar stábtagjaival beszélgettünk Jorgosz Lantimosz rendező furaságáról, hogy milyen érzés amikor három héttel a premier előtt döntenek arról, hogy fekete-fehér lesz a film első része, és hogy mi került kétmillió dollárba csak egy díszleten.

Jelinek Anna, Benics Márk
FILM

Legyőzte Portugáliát, kijutott a párizsi olimpiára a férfi kézilabda-válogatott

A mezőny legjobbja a 21 éves Imre Bence lett, a szélső 9 lövésből 9 gólt lőtt.

Benics Márk
sport

L. Simon László a Petőfi-filmről: Ez nem egy kurzusfilm, nem egy aktuálpolitikai üzeneteket sután megjelenítő alkotás, hanem egy akciódús játékfilm

A Nemzeti Múzeum volt főigazgatója szombat este látta Most vagy soha! című szuperprodukciót, volt is róla véleménye.

Benics Márk
mozi

Az osztrák Spar vezetője szerint a magyar kormány részesedésen keresztül akarja átvenni a cég tulajdonjogát

Azt állítja, Orbán rokona be akart fektetni a magyar leányvállalatba.

Benics Márk
gazdaság

Márki-Zay szerint Magyar Péter nem messiás, ő maga sem volt az, de felajánlotta támogatását

Sok sikert is kívánt neki a „kormánydöntési próbálkozásához”.

Benics Márk
POLITIKA

A walesi miniszterelnök lett az első fekete kormányfő Európában

Vaughan Gething az egykori brit gyarmaton, Zambiában született, apja egy dél-walesi állatorvos, anyja egy lusakai csirketenyésztő.

Benics Márk
külföld

Trump szerint ha nem ő nyer, soha többé nem lesz választás az USA-ban

Azt is mondta, ha veszít, vérfürdő lesz az autóiparban.

Benics Márk
külföld

Szabó Péter OBT-elnök: Vállalni kell a konfliktusokat, de nem öncélúan, hanem hogy az igazságszolgáltatás minél hatékonyabban működjön

Szabó nem szeretné, ha harcias testületként, de azt sem, ha egy lojális társaságként maradnának meg az emberek emlékezetében.

Benics Márk
belföld