Benics Márk

Körözést adtak ki Oroszországban a legnagyobb független lap, a Meduza főszerkesztője ellen

Az orosz belügyminisztérium szerint Ivan Kolpakov ellen már büntetőeljárás is folyik, de a vádakat nem hozták nyilvánosságra.

Benics Márk
külföld

Az iráni háború miatt lemondott a Trump-kormányzat terrorelhárításért felelős vezetője

Joe Kent szerint Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést az Egyesült Államokra, a háborút „Izrael és annak erős amerikai lobbija miatt” indították el.

Benics Márk
külföld

Magyar az ukrán zászló kifeszítéséről: Egészen szánalmas módon lőtte lábon magát az orbáni hatalom

A Tisza Párt elnöke azt is állította, hogy a belső felméréseik az eddigi legnagyobb előnyüket mutatják a Fidesszel szemben.

Benics Márk
POLITIKA

Magyar menetén nem zúgott a „mocskos Fidesz”, a „ruszkik haza” viszont betalált

Tapasztalataink szerint most több embert tudott megmozdítani a Tisza, mint október 23-án. Sok volt a fiatal és a kisgyerek, a beszéd végére viszont a tömeg egy része elfáradt.

Haszán Zoltán, Bábel Vilmos, Németh Dániel, Benics Márk, Windisch Judit
POLITIKA

Kivonták Irakból az Erbílben szolgáló magyar katonákat

Biztonsági okokból.

Benics Márk
külföld

Iránban őrizetbe vették a trónörökös több tucat támogatóját

Két embert pedig kémkedés miatt tartóztattak le.

Benics Márk
külföld

Trump: Az iráni háború akkor ér véget, amikor a csontjaimban érzem

Az amerikai elnök továbbra sem adott meg egyértelmű időpontot arra, meddig tarthat az Irán elleni háború.

Benics Márk
külföld

Ukrán dróntámadás ért egy orosz olajfinomítót és kikötőt, Kijev környékén négyen meghaltak

Tűz ütött ki egy orosz olajfinomítóban és megrongálódott egy kikötő a Kercsi-szorosnál ukrán dróntámadások miatt. Közben Oroszország az idei év egyik legnagyobb támadását indította Ukrajna ellen.

Benics Márk
külföld

Ami a csövön kifér: tovább tart a Janaf és a Mol nyilatkozatháborúja

A Mol szerint a Janaf visszaélésszerű, objektíven nem indokolt árazást alkalmaz, a Janaf szerint a Mol célja csak az, hogy továbbra is a kedvezményes orosz olajból profitáljon.

Benics Márk
gazdaság

Volt ukrán elnök Orbánnak: Amikor az agresszor oldalára állsz, elárulod saját néped emlékezetét is, ami tudja, mit jelentettek a szovjet tankok Budapest utcáin

Viktor Juscsenko a nyílt levelében arra buzdította a magyar miniszterelnököt, hogy „nézzen szembe az igazsággal”, mert még „nem késő visszatérni a fényhez”.

Benics Márk
POLITIKA

Ötvennél is több hamis ajánlást találtak eddig, kilenc párt jelöltje érintett

Ez csak a jéghegy csúcsa lehet.

Benics Márk
POLITIKA

A Hezbollah vezetője szerint felkészültek egy hosszú harcra Izraellel

Naím Kászim azt mondta, a harc a létükért zajlik.

Benics Márk
külföld

Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát tesztelhetett

A japán védelmi minisztérium szerint az eszköz a tengerben, Japán kizárólagos gazdasági zónáján kívül landolt.

Benics Márk
külföld

Lázár: A legnagyobb Fidesz-gyűlölők mind Budán laknak

„Buda nem gyűlöl, Buda szeretettel teli” – reagálta a miniszter kijelentésére Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere.

Benics Márk
POLITIKA

Trump szerint az amerikai erők megsemmisítettek katonai célpontokat az iráni olajexport kulcsfontosságú szigetén

Az iráni parlament elnöke korábban jelezte: a Kharg-sziget elleni támadás a megtorlás új szintjét váltaná ki, mert a sziget kulcsfontosságú az ország gazdasága és biztonsága szempontjából.

Benics Márk
külföld