Azt is kiírta, hogy a nagymamáját is le fogja lőni.
Már majdnem 395 forintba kerül egy euró.
Nem éppen a legjövedelmezőbb állás, a brit megélhetési bérnél körülbelül két fonttal kevesebb az órabér.
Orbán bejelentése szerint a bankoknak, biztosítóknak, nagy kereskedelmi láncoknak, energiaipari és kereskedő cégeknek, telekommunikációs vállalatoknak és légitársaságoknak kell befizetniük az extraprofitjuk nagy részét.
Azt szeretnék, hogy az új törvényt előbb vizsgálja meg az Alkotmánybíróság is, hogy összhangban van-e az Alaptörvénnyel.
A zavargások során tizenkilenc rendőr is megsérült.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság döntött így. Nagyon rossz szerződést kötött a magyar szövetség a női válogatottak döntőjére.
Ezzel reagálnak a svéd-finn NATO-csatlakozásra, amit Törökország egyelőre blokkol. Az utóbbi vádjait most Svédország visszautasította.
A Filmintézet reményei szerint a Bölöni Lászlóról szóló film a labdarúgás univerzális nyelve segítségével egy mindenhol érthető európai történetet mesél el, miközben egy összetett közép-európai sorsot is bemutat.
Az eset 2011-ben történt, a jogsérelemért négyezer eurós kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága a sértettnek.
Kész Zoltán Facebookon közétett levele szerint Márki-Zay a pénzeket saját pártja építésére fordíthatja.
„Függetlenül attól, hogy Kárpátalja szélén egy katonailag fontos logisztikai objektumot lebombáztak, a civil lakosság nincs közvetlen életveszélyben" - mondta a Magyar Hangnak.
A politikus nemrég még kiállt az ellenzéki összefogás mellett, ami miatt konfliktusba került a Jobbik országos vezetésével, ezért kilépett.
A közgazdászok attól tartanak, hogy Srí Lanka lehet az első a sok közül, az IMF Egyiptommal, Tunéziával és Pakisztánnal tárgyal.
Batáta, Prónay, Pipás Pista, mezőőrség – a Szeged környéki tanyavilágban a Mi Hazánk elkezdte megvalósítani a programját. Ásotthalmon népszerűek a polgármester, Toroczkai László ötletei.