Senki sem sérült meg, a helyet gyorsan kiürítették.
Azt kérik, a csapvizet ne folyassuk, inkább hűtsük hűtőszekrényben, a locsoláshoz pedig esővizet és kútvizet használjunk.
Előny, ha a jelentkezőt valaki el tudja tartani.
A disznóarcú figura Dávid-csillaggal és a pajeszes SS-es a német kormánynál és zsidó csoportoknál is kiverte a biztosítékot, a képet eltávolították a kiállításról.
„Az új részletszabályokon jelenleg is dolgoznak a szakemberek."
Rövid időn belül ez már a második halálos aligátortámadás.
A gép 12 tonna potenciálisan veszélyes rakományt szállított, a pilóta állítólag motorprobléma miatt kért engedélyt a kényszerleszállásra.
Még a fideszesek 20 százalékának is negatívan változott a véleménye a kormányról.
A texasi büntető törvénykönyv emberként kezeli a meg nem született babát, a közlekedési törvények viszont nem.
De közülük 3 millióan már vissza is tértek Ukrajnába.
A kormány minimalizálja a közmunkára adandó keretet.
Egy embert súlyos, négyet pedig könnyű sérüléssel szállítottak kórházba.
„A feljelentést nem kifejezetten és kizárólagosan a Direkt36-on megjelent cikk kapcsán, hanem az elmúlt években történt, nagy kárt okozó üzleti titoksértésekre is kiterjedően” tette meg az Index.
Rinat Ahmetov cége az oligarchaellenes törvény miatt nem tudja piaci feltételekkel értékesíteni a hozzá tartozó televíziókat és újságokat.
Pár fiatal összeállt, hogy az energiaválság közepette segítsenek a városuknak.