A miniszterelnököt ez nem hatotta meg.
Megszegte az Oroszország ellen érvényben lévő kereskedelmi korlátozásokat.
A csipszadó robbanásszerű növekedése, a forint ingadozása és a sör jövedéki adójának növekedése miatt.
Pénteken nem várható döntés, talán a következő, október végi találkozón már meg tudnak állapodni.
Kim méltatta Putyint „kiváló vezetői képességeiért és erős akaratáért.”
Egyelőre nem látni, hol állhat meg az esés.
A szokatlanul heves monszunesőzés miatt kialakult áradások miatt.
Az evolúciós genetika területén elért eredményeiért.
A balesetben senki sem sérült meg, a szerb állampolgárságú sofőrt őrizetbe vették.
Valótlanul azt állította, hogy megkötözték és fel akarták gyújtani.
Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat.
A halak így nehezebbek voltak, és jobb eredményt értek el velük.
A közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos bűncselekmények, a korrupciós hatóság, és a jogszabálytervezetekről való társadalmi egyeztetés van napirenden.
Október 30-án rendezik a második fordulót.
A helyszínen stabilizálták az állapotát, kórházba szállították, ám pénteken elhunyt.