Benics Márk

„Nehéz klímavédelemről beszélni, miközben a szomszédban ropognak a fegyverek”

Pénteken újra klímatüntetést tartottak Budapesten. A rendezvényen politikusok, énekesek és színészek is részt vettek az aktivisták mellett. Дeva mellett Pumped Gabó, Jámbor András és Puskás Peti is sztrájkolt.

Benics Márk, Bódog Bálint
klímaváltozás

Közel az atomalku az iráni külügyminiszter szerint

Már 2015-ben megegyeztek a felek abban, hogy Irán korlátozza az atomprogramját, ha az Egyesült Államok feloldja az ellene hozott szankciókat, csak Trump három éve kilépett az egyezményből.

Benics Márk
külföld

Korrupciós bűncselekmények miatt ítélték el a korábbi pénzügyminisztert Romániában

Kenőpénzt kért és kapott egy osztrák konzorciumtól, hogy nekik ítélje a vasútfelújításra kiírt közbeszerzést.

Benics Márk
külföld

Öt országból érkeznek NATO-katonák Magyarországra

Amerikai, török, horvát, montenegrói és olasz katonák jönnek. A NATO döntésének részleteiről Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt.

Benics Márk
külföld

Megszavazta az EP az oligarchákról szóló jelentést, amiben Orbán neve is szerepel

Az állásfoglalás szerint „egyes tagállamokban a nemzeti kormányok tagjai és más politikai pozíciókat betöltő személyek is az oligarchia részét képezik, és aktívan arra törekednek, hogy az uniós forrásokból saját maguk jussanak pénzügyi előnyökhöz.”

Benics Márk
érdekes adat

Tízmillió forintot foglalt le a NAV Iványi Gáboréktól

Akár Strasbourgig is elvinnék az ügyet, de az elhúzódó bírósági ügyeik ezt megakadályozzák.

Benics Márk
belföld

Megvertek egy férfit, mert szólt, hogy nyitva van az ismerősük táskája, most jogerősen börtönbüntetésre ítélték őket

A férfit először arcon ütötték, aztán arcon rúgták, végül a biztonság kedvéért még oldalba is rúgták.

Benics Márk
bűnügy

Németország vezető szerepet vállalna a NATO-ban, csak a hadserege erre még nem áll készen

Ukrajna lerohanása arra késztette Németországot, hogy megsokszorozza a hadseregére fordított összeget. De a háború a német hadsereg elmaradottságára is rávilágított.

Benics Márk
külföld

Klórszivárgás volt a londoni Olimpiai Parkban

Körülbelül 200 embert evakuáltak, a környéket lezárták.

Benics Márk
külföld

A lengyel-magyar fegyverbarátságról szóló könyvet mutatott be Németh Szilárd

Az időzítése nem a legjobb.

Benics Márk
POLITIKA

A WHO szerint túl brutálisan oldotta fel a korlátozásokat néhány európai ország

Miközben a legtöbb európai országban eltörlik a járványügyi szabályokat, az esetszámok sok helyen újra növekedni kezdtek.

Benics Márk
koronavírus

Menedékjogot kapott Fehéroroszországban a capitoliumi lázadás egyik résztvevője

Az országnak nincs kiadatási szerződése az Egyesült Államokkal.

Benics Márk
külföld

A sztrájkjogért és a jobb munkafeltételekért, azonnali bérrendezésért tüntettek a tanárok a Kossuth Téren

A tanárok dühösek, amiért a kormány ahelyett, hogy tárgyalna a jobb feltételekről, nagyobb megbecsülésről szóló követeléseikről, inkább a sztrájkjogukat lehetetlenítette el.

Benics Márk, Tárkányi Flóra
oktatás

Kijevnek nevezték el a nemrég született orrszarvút a cseh állatkertben

Az ukrán főváros nevét a megszálló orosz erőkkel szembeni ellenállás tiszteletére kapta .

Benics Márk
cukiság

Az Egyesült Államok segítségét kéri Koszovó a NATO-csatlakozáshoz

Az államfő szerint Oroszország a Nyugat-Balkán destabilizálására törekszik.

Benics Márk
külföld