Benics Márk

Sztrájkolnának a Volán buszsofőrei, a cég szerint indokolatlanul

Felgyorsítanák a bértárgyalásokat.

Benics Márk
közlekedés

„Ezt nagyon fájdalmas nézni, de muszáj annak lennie”

A 20 nap Mariupolban című film brutális helyszíni tudósítás a városból, amit az orosz hadsereg négy hónapon keresztül ostromolt, és ahol a becslések szerint 20 ezer civil vesztette életét.

Benics Márk
FILM

Több mint egymilliárd forintot osztanak szét a válogatott játékosai között az EB-kijutásért

A szakmai stáb csak 540 millió forintot kap.

Benics Márk
sport

Egy egész tanulmányban szólt oda Nagy Mártonnak és Parragh Lászlónak a Nemzeti Bank

Már a „Valóban a monetáris politika a növekedés gátja? Ugyan már! Az adatok teljesen mást mutatnak…” cím is beszédes.

Benics Márk
gazdaság

Kis Skrillex, kis raszta, kis oldszkúl – megjelent Sisi első nagylemeze

„Én vagyok a Sister és this is my Hood.” A kevés magyar női rapper egyike kiadta első lemezét, és rögtön okozott több meglepetést is.

Benics Márk, Jelinek Anna
zene

Összecsapások voltak az átkelőhelynél, ahol a palesztin foglyokat szabadon engedik majd

Az izraeli hatóságok gumilövedékkel és könnygázzal oszlatták a palesztin férfiakból álló tömeget.

Benics Márk
külföld

Elhagyta Gázát a túszok első szabadon engedett csoportja

Közben a palesztin foglyokat is szabadon engedték.

Benics Márk, Bódog Bálint
külföld

A Hamász szabadon engedett 12 thai túszt

Egyiptom közbenjárásával, ez nem volt része az Izrael és a Hamász közötti megállapodásnak.

Benics Márk
külföld

A techvilág legőrültebb hétvégéje

Az OpenAI igazgatótanácsa pénteken kirúgta a mesterséges intelligencia-iparág legismertebb alakját, Sam Altman vezérigazgatót. A hír valóságos lavinát indított el.

Benics Márk
TECH

Izrael a Hamásznak szóló határozott üzenetnek szánta az Al-Shifa kórház elfoglalását

Jelezni akarták: nincs olyan olyan hely, ahová a katonái félnek belépni, és nincs olyan hely, ahol a Hamász biztonságban érezhetné magát.

Benics Márk
külföld

Törvénymódosítást nyújtott be a kormány, eltérő lehet a vízdíj a lakosság és a cégek esetében Budapesten

Az apokalipszis elvileg elmarad.

Benics Márk
belföld

Toroczkai Mi Hazánk-elnök Azahriah-nak: „A sikerek nem tesznek tévedhetetlenné”

A közösségi médiából és a Netflixről is ömlik a káros tartalom, pedig nem ettől lesznek boldogok a gyerekek.

Benics Márk
belföld

A brit miniszterelnök szerint Ruanda igenis biztonságos ország, így jó helyen lesznek ott a kitoloncolt menedékkérők

A legfelsőbb bíróság elkaszálta a bevándorlási törvényt, de Rishi Sunak nem adja fel.

Benics Márk
külföld

Kiemelkedő fizetéssel toboroznak börtönőröket az épülő csengeri börtönbe

Nettó 400 ezer forint, plusz az egyéb juttatások.

Benics Márk
belföld

Elfoglaltak egy falut a Dnyeper bal partján az ukránok

Az oroszok azt állítják, hogy súlyos veszteségekbe került ez az ukránoknak.

Benics Márk
külföld