A kormány már korábban arra jutott, hogy „a jó erkölccsel nem egyeztethető össze” a gazdálkodásuk, bár „a törvényi kritériumoknak megfelelt”.
Feleannyian fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint december közepén.
Az amerikai értékpapír-felügyelet történelmi döntése tizenegy ilyen kérelmet hagyott jóvá.
Utolsó versét két nappal a halála előtt írta, fordítója Radnótival vont párhuzamot.
Csökkentik a költségeket és optimalizálják a működést.
Az Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint személyre szabott vallásüldözés folyik ellenük.
Pedig még Albánia és Észak-Macedónia is aláírta az állásfoglalást.
Az akkori amerikai elnök arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok nem fog segíteni Európának, ha megtámadják.
A nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumok óriási érdeklődést váltottak ki, de arról nincs szó, hogy ezek valóban Jeffrey Epstein ügyfeleit listáznák.
Bátor kísérlet Kunderát színházba adaptálni, de a negyedéves SZFE hallgatók erre a feladatra vállalkoztak. Kaotikus lakásszínházuk a Turbinában nem hibátlan, de legalább felkavaró.
Meg kell nézni, mi van az elnyomáson és az áldozatiságon túl - mondja a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál igazgatója. Balogh Rodrigóval a hazai roma színjátszás helyzetéről és fontosságáról beszélgettünk.
Legutóbb májusban volt halálos támadás az országban.
A boncolás szerint a 23 éves lány a meleg miatt kardiogén sokkot és tüdőembóliát kapott.
A fedélzeten 34 ember tartózkodott, senki sem sérült meg
A polgármester a Blikknek nem cáfolta a történteket.