Azt már nem mutatjuk meg, hogy hogyan fog elolvadni.
A négyezer fős Grindavik lakosságát már kimenekítették, és szakértők attól tartanak, hogy a hamarosan felszínre törő lávafolyam rendkívül súlyos károkat okoz majd a város infrastruktúrájában.
A kórház igazgatója azt mondta, nincsenek ellene, ha biztonságosabb helyre viszik a gyerekeket, mivel a kórház kifogyott az üzemanyagból, és folyamatosak a bombázások.
Úgy általában sok minden múlik az igazoltató rendőrön, de nem árt tisztában lenni a jogainkkal, és hogy hogyan ne kerüljünk a kelleténél nagyobb bajba. A TASZ drogjogi szakértőjének előadásából kiderült, hogy kereskedelem-e, ha körbemegy egy füves cigi, mit érdemes és mit nem érdemes bevallani, és hogy hogyan tudjuk minimalizálni a büntetés összegét.
A Habitat for Humanity éves lakhatási jelentésében összegyűjtötte, hogyan romlottak az alacsony jövedelműek lakhatási körülményei, és hogy milyen szakpolitikai változtatásokkal – nem – reagált a kormány.
Két éven keresztül folytak a tárgyalások a Volkswagen kelet-európai akkugyáráról, de nem lett belőle semmi. Európa nem áll jól az elektromos járműipari versenyben.
Vagy sikerül, vagy nem.
Azt mondja, nem azért választották meg, mert röplabdázott. Vagy nem röplabdázott.
Szűk körben búcsúztatták, csak rokonok és jóbarátosok lehettek ott, rajongók, újságírók, fotósok nem.
2025-től – jövőre ugyanis az eddigi hírek szerint még csak a győri egyetem ad pontokat a kurzusért.
A Momentum debreceni képviselőjét nem tudják megfélemlíteni, boldogan vállalja ezt és bármi mást is.
A miniszterelnök megfenyegette a belügyminisztert, nemcsak a magyar, hanem a bolgár határnál is akcióznak.
A Népszava szerint elsősorban a felhalmozódott tartozások miatt, a Klebelsberg Központ azonban tagadja ezt.
Izrael több mint nyolcezer lövedéket lőtt ki Gázára, ez több, mint amennyit az USA egy év alatt használt fel afganisztáni hadműveletei során.
Az erdőtarcsai férfi azzal fenyegette a szomszéd gyerekét, hogy megöli.