A legnagyobb uniós ország, ahol legális a kannabisz szabadidős használata.
Az egészségügyi komplexum nagyja már romokban hever.
Amerikai diplomaták tömegesen panaszkodtak hasonló tünetekre. A jelenségre a mai napig nincs hivatalos magyarázat, de az amerikai vezetés szerint nem valószínű, hogy oroszok állnak mögötte.
A Mol Bubin kaptak össze egy Facebook-poszt alatt.
Volt, ahol 17 fok felett volt a minimum-hőmérséklet.
A magyar miniszterelnök kérdésekre válaszolt, és információkat osztott meg húsvéthétfőn.
A bérbeadó csak 15 százalékkal kapna kevesebbet a piaci árnál, cserébe a főváros vállalja a felelősséget a lakások állapotáért.
Erdogan elismerte, hogy a választások nem úgy alakultak, ahogy azt szerette volna, de tiszteletben tartja a választók akaratát.
Az SZBU szerint értelmetlen a kérés, és szerintük épp az orosz fél viselkedik terroristaként Ukrajnában.
Tíz évet is kaphat, mivel tavaly november óta büntetendő a nemzetközi LMBT-mozgalommal való szövetkezés. Csak azt nem tudni, hogy ez pontosan mit is jelent.
A Gázai övezetben fogvatartott túszok hozzátartozói szerint Netanjahu miatt sikertelenek a tárgyalások.
Az ukránok azt mondják, semmi közük a történtekhez. Az EU elítélte a támadást, az Egyesült Államok részvétét küldte az érintetteknek.
El akarják foglalni Harkivot, Ukrajna második legnépesebb városát, ehhez kellenének a friss erők.
Az elmúlt évek legsúlyosabb terrortámadása történt Oroszországban.
Már az előkészítő ülésen elismerte a felelősségét.