Bódog Bálint

Ha elfogadják a módosítót, Lánczi Tamás nem kap végkielégítést, vagyonnyilatkozatot kell tennie

Kicsit változtattak a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló törvényen, kedden szavaz róla a parlament.

Bódog Bálint
POLITIKA

Szűcs Gábor a Tiszán kérte számon azt, amit a Fidesz csinált

Németh Balázs kérdésére pedig hallgatással válaszolt a tudományos és technológiai miniszter.

Bódog Bálint
POLITIKA

Előzetes szakvélemény a Fenyő-szoborról: Érezhető benne valami érdekes, ami közel viszi, és megmozgatja az embert ahhoz, hogy megnézze ki volt ez a személy és mit csinált

Az újlipótvárosi önkormányzat által felkért szakértők szerint a szoborterveken érződik, hogy még nem kezdődött meg Fenyő halálának feldolgozása, és nem ártott volna a helyieket is megkérdezni.

Bódog Bálint
Budapest

„Én ezerszer inkább leszek megafonos, mint diktafonos”

Szűcs Gábor nem megafonosként van jelen, Pócs János pedig állítja, mindent tud Magyar Péterről.

Bódog Bálint
POLITIKA

A nemzeti mezben meccsre tartó fiatalok látványa helyrebillentette a KDNP-s képviselő Pride által megsebzett világát

Magyar Péter azt mondta, nem követte a Pride-ot, mert épp a Fidesz-KDNP kormányok által okozott károk helyrehozatalán dolgoznak.

Bódog Bálint
POLITIKA

Magyar Péter: Ha már a lopásnál tartunk, nem látom Hankó Balázst, pedig lenne hozzá pár kérdésem

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásából megtudhattuk, miért akarnak új költségvetést, miért nem köszönt senki Nagy Mártonnak, és hogy hogyan képzelik el az alkotmányozást.

Bódog Bálint
POLITIKA

Parkolópályára került Fenyő Miklós újlipótvárosi szobra, miután helyi civilek és a főváros is aktivizálta magát

A helyi civilek a köztéri giccs ellen petícióztak, míg a fővárosi szakmai tanács az elszaporodó zsánerszobrok ellen állt ki.

Bódog Bálint
Budapest

Emberek, akiket kivizsgálnak, tervek, amiket szétzúznak

Ukrajnai menekültek kapnak művégtagokat Budapesten. A legjobb hazai fallabdajátékos a profi létről beszél. A söröző szoknyás skótok meghódították Amerikát. Itt a 444 napindító hírlevele.

Bódog Bálint
reggel 4