Bódog Bálint

Borravaló a Balaton partján

Megtámadja Oroszország a NATO-t? Hol vannak a holttestek? Hányan vannak valójában a Kárpáti Nyolcak? A 444 napindító hírleveléből kiderül!

Bódog Bálint
reggel 4

Magyar: Szokatlannak tűnhet, hogy egy köztársasági elnök önálló szereplő, és nem a kormányzati hatalom bábja

A Tisza frakciója arra kéri Baka Andrást, állítson új jelöltet, hogy az országnak mielőbb legyen új legfőbb ügyésze.

Bódog Bálint
belföld

Sándor-palota: A köztársasági elnök továbbra is fenntartja az Országgyűlésben elmondott véleményét

Az elnök megtette a javaslatát, a döntés nem az ő felelőssége, kommentálta az államfő hivatala a 444-nek a legfőbbügyész-jelölt személye körül kialakult helyzetet.

Bódog Bálint
belföld

A legnagyobb amerikai hálózatok nem tudósítanak Trumpról, miután az elnök kitiltott három médiumot a Fehér Házból

Nem mennek el a sajtótájékoztatókra, amelyeken az elnök jelen van.

Bódog Bálint
külföld

Fürcht Pál volt főügyész: Fölrendeltek, megpróbáltak irányba állítani, idiótának és istenbarmának neveztek

A KNYF volt vezetője állítja, végig szabályosan járt el, de először a főnökei söpörték le a jelentését, majd eljárást indítottak ellene, amikor jelezte, hogyan gyakoroltak nyomást rá a Legfőbb Ügyészség részéről.

Bódog Bálint
belföld

Magyar és Bujdosó: A Tisza-frakció egyhangúlag úgy döntött, nem támogatják Baka András legfőbbügyész-jelöltjét

Kérik a köztársasági elnököt, hogy állítson új jelöltet.

Bódog Bálint
belföld

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes volt rendeletben megtiltani a szolidaritási adó ellen indított pereket

Karácsony Gergely győzelmet hirdetett.

Bódog Bálint
belföld

„Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem egy kicsit oda kéne nekik baszni” – írta Takács Péter az orvosi kamara közleményéről négy évvel ezelőtt

Hegedűs Zsolt miniszter mutatta be a közösségi médiában az exállamtitkár levelét, egy nappal a kötelező MOK-tagságról szóló szavazás előtt.

Bódog Bálint
belföld

Népszava: Megtriplázódott a javítóintézetekből szököttek aránya tavaly december óta

Az aszódi intézetben 50 százalékkal nőtt az ellátottak száma, miközben a dolgozók 10 százaléka kilépett.

Bódog Bálint
belföld

Az operettforradalmár Nagy Sas a filmmaratonon

Mit tervezett Orbán Gáspár Közép-Afrikában? Hol a helye Császár Attilának? Kit jelölt Baka András legfőbb ügyésznek? Mit olvasott V. Németh Zsolt? A 444 napindító hírleveléből kiderül.

Bódog Bálint
reggel 4

Az ukrán külügyminiszter azt írta, folytatódik az elszigetelődés orbáni külpolitikája, Magyar Péter szerint elfogadhatatlan, amit Zelenszkij tett

Andrij Szibiha szerint nem világos, Magyarország miért utasítja el a részvételt a Kárpáti Nyolcakban. A magyar miniszterelnök kommentben reagált.

Bódog Bálint
POLITIKA

Így még nem láttam Budapestet, és nem is fogom soha többé

Myriam Lefkowitz performanszsétáján csukott szemmel fedezzük fel újra az utcákat: magassarkúk kopogása, autóhangok, virágillat, tompa csönd, fény és sötétség. Az is kiderül, miért politikai kérdés Kolumbiában vagy New Yorkban sétálni, és hogy reagálnak a biztonsági őrök két játszó felnőttre.

Bódog Bálint
színház

Ki voltak éhezve egy nagy házibulira, csináltak egy napra tizenhetet

Egy csapat fiatal egyetemista rotterdami mintára kezdett lakásfesztivál szervezésbe, de útközben kiderült, hogy a baráti körükön kívül is rengetegen igénylik az ilyen programokat, ráadásul Budapest tele van alig ismert lakáskoncert helyszínnel és lakásszínházzal.

Bódog Bálint, Bankó Gábor
Fesztivál

„Nem tudtuk, nem sejtettük, hogy mi történt pontosan a rémségek kastélyában”, mondta a bicskei gyerekotthon volt dolgozója a vizsgálóbizottságnak

A vizsgálóbizottság zárt ülésen hallgatta ki a bicskei gyermekotthon két egykori munkatársát, akik elsőként jelezték a fenntartónak a gyermekbántalmazás gyanúját. A bizottság elnöke szerint a dolgozók még mindig traumatizáltak. A bizottság meg fogja hallgatni az otthon másik igazgatóhelyettesét is.

Bódog Bálint
belföld

Az SZDSZ-es Terror Háza-puccs ügyetlen áldozatai

Mennyi hasznot hoz Németh Balázsék családi trafikcége? Miért veszélyes a Buteyko-módszer? Mitől etikus az etikus hacker? Miért vitték be Jellinek Dánielt? A 444 napindító hírleveléből kiderül!

Bódog Bálint
reggel 4