Peter Madsen DNS-mintáját összevetik korábbi, megoldatlan gyilkossági esetek helyszínein talált nyomokkal.
Egy héttel Botka visszalépése után már egyezkedik is a két párt.
A fitspo hashtag rajongói erről nyilván már rég tudnak, és ők azt is értik, miért.
Neki köszönhetjük Gusztávot és Dr. Bubót is. 84 éves volt.
Egy celebvacsorával akarták előcsalogatni a 2005 óta bujkáló hadurat. Ez volt a színésznő és az ügyész nagy mesterterve.
Klaus Mangoldot Mr. Oroszországnak is szokták hívni.
Az új törvény értelmében nem szabad eltakarnia az arcát, érveltek a rendőrök.
Amikor valakinek meg kell mondanod, hogy a rokona meghalt egy autóbalesetben - ez volt a felirat a képhez.
Corina Cretu korábban azt mondta, Romániában lecsuknák a miniszterelnököt, ha vejének ítélné a közbeszerzéseket.
Bárki állíthatja, hogy a mentőktől érkezett - közölték a nyolcadik kerületi szomszédok.
Keresztszélben próbált leszállni a gép, csak a pilótáknak köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj.
És még sok más alkalmazottat is, akik közül senki sem volt fehér férfi.
A múlt heti félmilliárdhoz képest ez szinte aprópénz.
A katalán népszavazást nem kezelték annyira jól, de a felelősséget igazából nem akarják vállalni.
Eddig is tudták értékelni a szép épületeket.