A zaklatási vádak miatt fosztaná meg a producert a legmagasabb francia állami kitüntetéstől.
Az izlandi művész azt írja, a rendező büntette, ha visszautasította közeledését.
A Szabadságpárt rövid ideig örülhetett csak, a szocdemek második helye egyre biztosabbnak látszik.
A Merkel vezette CDU csak a második lett az első felmérések szerint, ez most nem jött jól neki.
Choirul Huda saját csapattársával ütközött össze, nagyon szerencsétlenül esett.
Itt a Kék bolygó második része, melyben a természettudós bemutatja, hogyan nyírja ki magát az emberiség.
Jönnek az újabb részeredmények: a szocdemek már vezetnek a Szabadságpárt előtt. A Néppárt győzelme biztos, de a második helyért nagyon hegyes a verseny.
Egyszerűen túl jól hangzik ez az előrejelzés október közepére. 25 fok is lehet, hétvégéig esni sem fog.
Semmi sem maradt épen a házból, a környékből, vagy a házban, csak egy képkocka a Kázmér és Hubából.
160 km/h-s sebességgel közelít Ophelia a Brit-szigetekhez.
Sebastian Kurz jobbközép pártja nyert az előrehozott választásokon, a populista Szabadságpárt úgy tűnt, megveri a szocdemeket, de a legfrissebb eredmények szerint a harmadik helyre szorultak.
Két pokolgép robbant Mogadishuban szombaton.
A betyársereges Feri és a líbiai származású Iliász kerültek a döntőbe a Survivor című túlélőshow-ban, és barátokként váltak el. Megtörtént az, ami a közéletben szinte elképzelhetetlen lenne.
Dagad a botrány, egyre hosszabb a producer bűnlajstroma, és már a rendőrség is nyomoz utána.
Az Oscar-díjakat kiosztó szervezet is úgy érzi, nem maradhatnak csendben az üggyel kapcsolatban.