Boros Juli

EU-főtanácsnok: jogellenesen tartják fogva a menedékkérőket a röszkei tranzitzónában

Pikamae véleménye szerint az ott elhelyezett menedékkérők „a külvilágtól fizikailag el vannak vágva, és arra vannak kényszerítve, hogy elszigetelt helyzetben éljenek”.

Boros Juli
POLITIKA

Ahogy kinyitnak az iskolák Franciországban, sztrájkba kezdenek a tanárok

Nem értenek egyet a kormány döntésével, szerintük még nem biztonságos visszaengedni a gyerekeket az iskolákba.

Boros Juli
külföld

Fegyházbüntetést kér az ügyészség a Szigeten elfogott holland dílerekre

Ha lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, 10, illetve 8 év fegyházbünetetést kapnak.

Boros Juli
bűnügy

Két hónap után előkerült a Vuhanban eltűnt újságíró

"Kiderült", hogy csak "karanténban" volt. Hálásan köszöni a kínai hatóságok gondoskodását, és Isten áldja Kínát, mondja szerdán feltöltött videójában.

Boros Juli
külföld

A Fidesz nyílt levélben írta le, hogy igazságtalanul lenácizni valakit szégyenletes dolog

És ezt a levelet Donald Tusknak címezték, annak a Donald Tusknak, akinek a magyar kormánylapok lenácizták a nagyapját egy hamisított fotó alapján.

Boros Juli
politika

Képek a Szent László Kórház intenzív osztályáról

Itt ápolják a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegeket.

Boros Juli
egészségügy

Kedden újraindul a munka a kecskeméti Mercedes-gyárban

Egyelőre csak egy műszakban.

Boros Juli
gazdaság

Egy terhes olasz koronavírusos beteget gyógyítottak meg a vérplazma-terápiával

A 28 éves nő azt mondta, a második infúzió után úgy érezte, újjászületett. Ez az a terápia, amit nálunk ma először próbálnak ki az orvosok egy súlyos állapotban lévő betegen.

Boros Juli
külföld

Új terápiát próbálnak ki csütörtökön egy magyar koronavírusos betegen

Hazánkban most először próbálnak úgy segíteni egy súlyos állapotban lévő fertőzötten, hogy felgyógyult betegek vérplazmáját adják be neki.

Boros Juli
Egészségügy

Júliusig zárva maradnak a budapesti strandok

A hagyományos májusi szezonnyitás biztosan elmarad.

Boros Juli
belföld

Az Emmi miniszteri tanácsadója szerint május első-második hetében tetőzik a járvány Magyarországon

Kollár Lajos érsebész abban bízik, nyár közepére visszatérhet az életünk a régi kerékvágásba.

Boros Juli
Egészségügy

Magyarul üzennek a Tusk-hamisítás miatt az egyik legnagyobb példányszámú lengyel napilap címlapján

Fel vannak háborodva, hogy a magyar kormánymédia hamisított fotóval nácizta le az Európai Néppárt elnökének a nagyapját.

Boros Juli
POLITIKA

Megint gyengült a forint, 357 felett van az euró

Hát ez nem valami jó.

Boros Juli
gazdaság

Las Vegas polgármestere megnyitna minden kaszinót, hotelt és stadiont a városban

Egészen zavarbaejtő interjú készült a polgármesterrel, aki maga kínálta fel városát arra, hogy kísérletezzenek rajta. Szerinte ugyanis évek óta együtt élünk a vírusokkal.

Boros Juli
külföld

Csökkenhet az időseknek járó idősáv a boltokban

A jelenlegi rendszer nem tesz valami jót a kiskereskedelemnek. Szombatonként teljesen megszűnne az időkorlát.

Boros Juli
politika