Giuseppe Conte szombaton, éjfél előtt nem sokkal jelentette be, hogy gyakorlatilag leáll az ország gazdasága a koronavírus miatt. Nincs más megoldás.
Csak ma 546 ember halt meg a koronavírus miatt a régióban. Holnaptól minden bezár, és aki megszegi a gyülekezési tilalmat, nagyon komoly büntetésre számíthat.
A venetói Vo’-ból származott a koronavírus első áldozata Európában. A régió kormányzója úgy döntött, próbálják ki, hogy letesztelik az összes lakót. Működött.
Aki felelősen gondolkodik, és megteheti, manapság nem nagyon jár sehova. De az élő közvetítéseknek hála nem kell lemaradnunk minden jó programról, sőt, ha nagyon szorongunk, akár meditálhatunk is közösen. Programajánlónk otthonra.
Elkaphatom a kajától a fertőzést? Valószínűleg nem, szóval lehet ételt rendelni, csak nem kell találkozni a futárral, és evés előtt persze kezet kell mosni.
Szolidaritás.
Andrá tutto bene, azaz minden rendben lesz. Bariból indult, mára a járvány végét váró ország szlogenje lett a szivárvánnyal kísért pozitív üzenet.
A turizmus utolsó napjait rögzítettük Budapesten. A legoptimistább becslések szerint is legalább egy év, mire összeszedi magát az ágazat.
Sienában fakadt dalra a szomszédság, hiányoznak már egymásnak, gondolom.
Azt kérik, hogy aki betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében „érezze lelkiismereti kötelességének, hogy mielőbb orvoshoz forduljon, és ne menjen közösségbe”.
Elvileg nyolctól, de meglátjuk, mit gondol erről a bomba.
A Vígszínház igazgatója azt mondja, játszotta már Szent Johannát, ahol megégettek a máglyán, de a legvégén a Mennyben azt mondta mindenki, hogy kis Johanna, jó lesz ez így, igazad van.
A helyzet akkor is drámai, ha a legjobb forgatókönyv jön be, és júniusban tetőzik a járvány. Áprilisig egyetlen szállodahajó sem érkezik Budapestre.
A floridai Paul Hildwin egy nő megerőszakolásáért és meggyilkolásáért összesen 35 évet töltött fogságban. Ahogy az mostanában egyre gyakoribb, az ő ügyében is egy DNS-vizsgálat hozott fordulatot.
Nem sokkal később megpróbálták eljátszani ugyanezt az ATV riporterével is.