Boros Juli

Több mint egy év börtönre ítélték Joshua Wongot, a hongkongi diákvezért

Az aktivista két társát is börtönbe küldik.

Boros Juli
külföld

Sajnos jön az ónos eső

De csak nyugaton. Azért lesz egy kis napsütés is.

Boros Juli
időjárás

A járvány miatt ismét nőhet a szegénység

A világjárvány miatt vélhetően a duplájára nő majd az AIDS, a malária és a tuberkulózis halálos áldozatainak a száma is.

Boros Juli
külföld

Szingapúrban engedélyezték a laborban tenyésztett csirkehús árusítását

Ezért a nuggetsért egyetlen állatnak sem kell elpusztulnia.

Boros Juli
étel

Megszólalt a férfi, aki a szexbulit szervezte, ahol elkapták Szájer Józsefet

Az is kiderült, hogy a Fidesz-alapító meztelenül menekült.

Boros Juli
elnézést

Megtiltja a kormány az adóemelést az önkormányzatoknak

Merthogy a koronavírus, ugye.

Boros Juli
politika

Kis spéttel, de reagált a CEU is Demeter Szilárd sorosozására

A CEU bátran áll ki alapítója, Soros György, és a nyílt társadalom értékei, a nyitottságra épülő demokrácia, a gondolatok szabad áramlása, a kritikus gondolkodás, a politikai egyenlőség és az igazság és a jogállamiság tisztelete mellett - írják.

Boros Juli
politika

Szájer József ereszcsatornán, véres kézzel, ekivel a hátizsákjában menekül a brüsszeli orgiáról: így értékeli mindezt a közösségi móka

Nyilván sokakat megihletett a Fidesz alapítójának ballépése.

Boros Juli
politika

A BioNTech és a Pfizer is engedélyeztetési kérelmet nyújtott be Európában

Az Európai Gyógyszerügynökség bejelentette, hogy legkésőbb december 29-én rendkívüli ülést tart a Pfizer és a BioNTech oltóanyagának engedélyezéséről. A Moderna kérelmét várhatóan január 12-én bírálják el.

Boros Juli
járvány

Istenes Bence: A család az család, akkor is, ha a szülők történetesen azonos neműek

Lehet, hogy jobban jár egy gyerek, ha melegek fogadják örökbe, mintha az intézményben maradnának - véli a műsorvezető.

Boros Juli
genderőrület

Nagyot fordulhat a világ, ha Antony Blinken lesz Amerika új külügyminisztere

A félig magyar Blinken nagyon mást gondol a világról, mint Mike Pompeo. Az ő feladata lenne helyrehozni mindazt, amit Bidenék szerint Trump elrontott.

Boros Juli
külföld

A Queen’s Gambit főhősének az jött össze, ami a megteremtőjének nem

Az új minisorozat Walter Tevis regényén alapul. Az író is igazi tehetség volt a maga területén, ő is küzdött függőséggel, de azon a ponton, ahol a sakkzseni a sorozatban feláll, ő sokáig ülve maradt.

Boros Juli
Sorozat

A WHO elnöke szerint önmagában a vakcina nem vet véget a járványnak

Egy jól időzített nyilatkozat Tedros Adhanom Ghebreyesustól.

Boros Juli
koronavírus

A német kormány bevetette a humort a járvány ellen

Fura időket élünk.

Boros Juli
koronavírus

Közös miniszterelnök-jelöltet állít az ellenzéki szövetség

Az előválasztások után.

Boros Juli
POLITIKA