Boros Juli

Szijjártó közép-ázsiai továbbképzésre küldené az Európai Bizottság elnökét

Hogy megnézze, miről is szól a való világ. Nem mellesleg bomba jó hírei vannak a kirgiz-magyar kapcsolatokról.

Boros Juli
agyvihar

Vadai Ágnes szerint a honvédelmi bizottság ülésén nem az hangzott el, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a Pegasust

A DK politikusa szerint a fideszes politikus vagy rosszul tud valamit a témában, vagy nála is sokkal jobban.

Boros Juli
POLITIKA

Két japán halálraítélt beperelte az államot

Embertelen bánásmódnak tartják, hogy csak pár órával a kivégzés előtt közlik velük, mikor kell meghalniuk.

Boros Juli
külföld

Ismét óriási illegális rave party van Olaszországban, két rendőr megsérült

Augusztusban már volt egy ilyen buli, azt is nehéz volt felszámolni.

Boros Juli
külföld

Legyengült vadmacskakölyköt mentettek meg a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

Köszöni, már jól van.

Boros Juli
ÁLLAT

Nyomozás indult a Csillaghegy Árpád forrásfürdő ügyében

A feljelentést Budapest jelenlegi vezetése tette.

Boros Juli
POLITIKA

Robert Fico koronavírusos volt, de meghamisította a tesztet

Görögországban kapta el, a karantént sem ott, sem Szlovákiában nem tartotta be.

Boros Juli
külföld

Németh Szilárd új gumibotot szerzett a határvédőknek

Az államtitkár közölte: a migránsok egyre agresszívabbak.

Boros Juli
agyvihar

Fekete hattyúkat tenyésztenek Észak-Koreában, hogy legyen mit enni

Készpénz sincs elég az országban.

Boros Juli
külföld

Tiborcz István cége viszi a Lifestyle Hotel Mátrát

A szállodát tulajdonló társaság megvásárlásáról szóló szerződést is aláírták.

Boros Juli
gazdaság

Mészáros Lőrinc cége nyújt szállást a rendőröknek

A Hunguest Hotels Zrt. nyerte el a Budapesti Rendőr-főkapitányság tenderét.

Boros Juli
gazdaság

Két kiló drogot hagyott robogójában a balesetet okozó férfi

A második kerületből szelelt el, a rendőrség keresi.

Boros Juli
bűnügy

Egy rekesz sörrel próbálta kiüríteni szervezetéből az oltást egy román férfi

Csak egy utazás miatt oltatta be magát, amúgy nem hisz a vakcinában.

Boros Juli
agyvihar

40-50 ezer ember hiányzik Magyarországon a vendéglátásból

A felmondott dolgozók többsége teljesen más pályára váltott.

Boros Juli
gazdaság

85 utas kapta el a koronavírust egy dunai sétahajón

Ami áthaladt Magyarországon is.

Boros Juli
járvány