Boros Juli

A pisztrángok is rá tudnak kapni a drogra, és nincsen ez így jól

Az emberek által fogyasztott kábítószerek maradványainak végső felhasználói a halak. Cseh tudósok azt vizsgálták, függővé válhatnak-e a pisztrángok, és ha igen, az milyen hatással lehet az ökoszisztémára.

Boros Juli
természetvédelem

Istenes Bence: Ha bármelyik fiam a saját neméhez fog vonzódni, ugyanúgy fogom szeretni és támogatni!

A műsorvezető és felesége, Csobot Adél számára csak az számít, hogy a gyerekük boldog legyen.

Boros Juli
társadalom

Nyolc éven át molesztálta a saját unokahúgát

A nyolcéves kislánynak azt mondta, ha megpróbál ellenállni, bajba kerülnek a családtagjai.

Boros Juli
bűnügy

Több száz tacskó tűnt el Békésben

Fajtamentők figyelmeztetnek szervezett tacskórablásokra.

Boros Juli
bűnügy

Párizs aggasztónak találja Orbán népszavazását

Az európai uniós ügyekért felelős francia államtitkár szerint semmit sem szabad feladni a közös európai értékekből.

Boros Juli
külföld

Digitális nomádokat csalogatna az országba, és felpörgetné a MotoGP pálya építését Szijjártó Péter

Újabb gazdaságfejlesztési intézkedésről döntött a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs.

Boros Juli
POLITIKA

A paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár száma is rajta volt a Pegasus-listán

Aszódi Attilát 2019-ben menesztették, miután több konfliktusa is volt Süli Jánossal.

Boros Juli
POLITIKA

Elmondta a norvég külügyminiszter, hogy miért buktuk el a 77 milliárdos támogatást

A magyar kormány nem fogadta el a Brüsszelben legjobbnak ítélt pályázatot, hiába ez volt a megállapodás.

Boros Juli
POLITIKA

Orbán főtanácsadója szerint át kell gondolni a moratóriumban lévő folyószámlahitelek és a hitelkártyák kezelését

Több mint félmillió magyar lehet érintett.

Boros Juli
gazdaság

A hazai szakértők szerint a kínai vakcinával oltott idősek védettsége nem megfelelő, a problémát azonnal kezelni kéne

Balkányi László belgyógyász, Falus András immunológus, Rékassy Balázs orvos és Sarkadi Balázs kutató orvos közleményt adtak ki a harmadik oltással és a hazai oltási prioritásokkal kapcsolatban.

Boros Juli
koronavírus

Pusztítást hagyott csak maga mögött az óriáseső Kínában

A 12 milliós Csengcsouban három nap alatt esett annyi eső, mint máskor egy év alatt. Most kezd csak levonulni az ár.

Boros Juli
katasztrófa

A PDSZ szerint értelmetlenek a népszavazás kérdései, úgyhogy újakat írtak helyettük

Szeretné-e ön, ha csak privát és egyházi iskolából lehetne eséllyel felsőoktatásba jutni? - tennék fel a kérdést a tanárok.

Boros Juli
oktatás

Napokon át terrorizált egy medve egy férfit Alaszkában

SOS feliratot írt a bádogtetőre, így végül kimentette a parti őrség.

Boros Juli
ÁLLAT

Vádat emeltek a férfi ellen, aki szabálytalanul hordta a vonaton a maszkot

Nem ez volt a legnagyobb baj, hanem hogy a kalauzra támadt, és megrángatta a biztonsági őrt, akinek elszakadt a mellénye.

Boros Juli
bűnügy

Macron a biztonság kedvéért lecserélte a telefonját

Franciaország elnöke még a telefonszámát is lecserélte a lehallgatási botrány miatt.

Boros Juli
külföld