A helyi állatvédők éppen túlszaporodott kismacskákért indultak, aztán szóltak a szomszédból, hogy akkor már vihetnék a mosómedvét is.
A buszpályaudvaron várta őket, ismerőseinek is elmesélte, hogy végezni akar velük.
A tornász sérülése után még nem tudta kimondani, hogy vége, most se volt könnyű neki.
A polgármester szerint ez lakosságcserét és felvásárlást eredményezne, aminek nem örülne.
Azt azonban még továbbra sem lehet megjósolni, hogy mennyi ideig fog tartani a világ beoltása.
Elég jól állnak a vakcinázással. Péntekre tervezik a nyitást.
A közösségi oldalon túl sok kritika érte a katonai puccsot.
A cég tanácsokat adott azoknak a gyógyszervállalatoknak, melyek függőséget okozó fájdalomcsillapítóikkal több mint 200 ezer ember halálát okozták.
Az összeférhetetlenségi szabályok miatt végül a szavazólapra sem került föl.
Bocsánatot kért, de lemondani nem szándékozik.
Létezik egy oldal, ahol azokat a posztokat gyűjtik, ahol olaszok akadnak ki olasznak mondott kajákra.
A két ország között amúgy sem felhőtlen mostanában a kapcsolat. Ezúttal a nagykövetség egyik alkalmazottja miatt megy a sértődés.
A közelmúltban valamiért az is megismerte a vasarnap.hu nevét, aki nem kimondottan érdeklődik a nőverésből viccet csináló, a fekete Lego-figurán felháborodó vagy a melegeket teljes gőzzel alázó írások iránt.
A darnózseli hentest kétszer is felmentették, mielőtt tavaly 21 év fegyházra ítélték felesége megöléséért. Bár a gyilkos rácsok mögé került, az ügyben számos kérdés maradt nyitva.
Még tavaly nyáron, de az FSZB most ismerte el. Azt mondják, a kémek miatt.