Ilyen ez az Ausztrália.
A lényeg annyi, hogy az embernek legyen töke megcsinálni - mondta az akcióhős a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről.
Azt nem tudni, hogy célpont volt-e vagy résztvevő.
Úgy kezdődött, hogy regisztrált egy szadomazo oldalon, hogy ki tudja fizetni az adósságait.
Hála égnek.
Jakab Péter azzal vádolta, ittasan ment a parlamentbe. A fideszes képviselő szerint a Jobbik elnöke elszégyellné magát, ha tudná, valójában mi volt a helyzet.
Most már tényleg.
Bujdosó Judit szerint valakik az építési ügyeket használják fel politikai erődemonstrációra.
Reagált a Mol-csoport a hírre, mely szerint az elnök-vezérigazgatót jogerősen két év börtönre ítélték Horvátországban.
A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke kedden Orbán Viktorral tárgyal többek közt a migrációs válságról és az erős nemzetállamokra épülő EU koncepciójáról.
A MOL vezérigazgatóját Magyarország várhatóan nem adja ki Horvátországnak.
Az összellenzéki rendezvényen Jakab üzent Kövér Lászlónak, Dobrev a kirekesztés ellen szólalt fel, Karácsony pedig megköszönte mindenkinek, hogy elfogadták a visszalépését.
Sült pele mellett hozzák meg a legfontosabb döntéseket a keresztapák.
Beelőzték Tom Cruise-t.
Deák Dániel átlát a szitán.