Pénteken lehet idén utoljára harminc fok fölötti hőmérséklet.
Kecskeméten ugrott be a liftbe.
A kormányszóvivő szerint a "kvóta a szolidaritás hamis mértékegysége."
Már a feldolgozóipari cégek 70 százaléka állítja, hogy a munkaerőhiány korlátozza a növekedésüket.
Az egyszemélyes kft. bankszámláján közel negyedmilliárd pihen.
Majd megérkezik a csoda.
A külügyminiszter szerint míg néhány hónapja biztonságos hely volt Európa, mára már nem az.
Vége. Mindennek vége.
10+1 lenyűgöző kép a riói játékokról, ahol négyen is gyorsabban futották le az 1500 métert, mint egy hónappal korábban az olimpián.
Trócsányi miniszter úrnak jelentem, a hiányzók száma rengeteg.
Az ősszel 4500 iskolást még vendégül lát a Fővárosi Nagycirkusz, igaz, kilencvenezernek van még jegye.
A NOB elnöke el sem megy a súlyos pénzhiánnyal küzdő paralimpiára, aminek már az első versenynapján megszületett az első magyar érem.
Bulissimo: három napig járja a csárdást Budapest, olyan repertoárral nyitnak újra a táncházak. A 444 hétvégi menetajánlója.
Amellett, hogy a faluban hamarosan helyreállítják a víz-és villanyszolgáltatást, egy kórházat is felállítanak.