Napközben a gyümölcsösben dolgoztak, délutánra elfáradtak, ezzel magyarázta Szamosvölgyi Péter, hogy miért mentek kevesen szavazni. De szerencsére nincs baj.
Egy kellemes nap fegyverekkel.
Kihasználják a jó időt az embercsempészek a Líbiai-partoknál: tucatjával indítják a zsúfolásig tömött bárkákat Olaszország felé. Felkavaró képek, 18+!!4
A milánói hónapok nem múltak el nyomtalanul a kormánybiztos ruhatárában.
Érvénytelen népszavazást még nem fogadtak olyan örömmel, mint a Fidesz politikusai. Nincs megállás, 2018-ban is a migráció lesz a fő téma. Semjén Zsolt azért elismerte, elég egyszerű üzenetek mentek a kampányban.
Gyurcsány élőláncott vont a parlament köré, erre megjelent a Betyársereg, és kiálltak a népszavazás mellett. Még francia szélsőjobbosok is érkeztek, bőven voltak horogkeresztek és büszke fasiszta feliratok Budapest közepén.
Ezt Tarr Béla filmrendező üzente a Kossuth téri tüntetésen, amit a gyűlöletkampány ellen rendeztek. Körülbelül kétezren gyűltek össze, felszólaltak tanárok, ápolók és egy palesztin menekült is.
A salgótarjáni kórházba vitt Szent Lázár szobrot.
Ezért egyenként 1 millió 110 ezer forintot fizettek.
Felmerül a választási csalás gyanúja.
Amfetamin, marihuána, és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály.
Eddig 15 601 szavazólapot dolgoztak föl, ebből 12 835 volt érvényes.
Egy ügyvéd szerint jogellenesen sugározza társadalmi célú reklámként a videókat.