Botos Tamás

Halász János szerint már nincs probléma, ezért nyugalom van az oktatásban

A Fidesz-frakció szóvivője kijelentette, hogy ma a pedagógusok megbecsültek, és a gyerekek egyre inkább versenyképes tudást szereznek.

Botos Tamás
oktatás

Sem Hajdú, sem Sarka nem jelent meg a saját válóperén

A bírónő megszüntette az eljárást. Őrület.

Botos Tamás
bulvár

Nem kapták meg a beígért jutalmukat a riói érmesek?

A MOB korábbi sportigazgatója szerint nem érkeztek meg a sportolókhoz a milliók.

Botos Tamás
sport

Egy tíz év körüli fiút bántalmaztak szexuálisan társai Kerecsenden

A fiatalkorú elkövetők áldozata kórházba került.

Botos Tamás
bűnügy

"László nem azért hallgat, mert titkol valamit, hanem mert nincs mit mondania a robbantásról"

A Teréz körúti robbantó továbbra sem mond semmit a rendőrségnek.

Botos Tamás
bűnügy

Meghosszabbították a nyomozást a 4-es metró ügyében

Elszámoltatás.

Botos Tamás
bűnügy

Nem engedélyezik Garancsi felhőkarcolóját a Kopaszi-gát mellé

Hiába támogatta Újbuda önkormányzata, a főváros nemet mondott.

Botos Tamás
Budapest

Trashpuli után itt az új kabalafigura: pokémonos Lilly és Willy

Miután a szörnyűséges Bol-dogot megtagadta és kivégezte Gyárfás Tamás, új plüss után néztek a jövő évi budapesti úszóvébé szervezői.

Botos Tamás
sport

Gyárfás nem hajlandó beszélni az ellene fellázadt úszókról

Hiába rendezett nagyszabású sajtótájékoztatót az Úszószövetség a jövő évi világbajnokságról, az elnököt nem lehetett kérdezni a Hosszú Katinkáékról.

Botos Tamás
sport

Tarlós úr, négynegyed lett, maradhat?

Zabolázatlanul technósodik a magyar főváros. A kormány még nem reagált a basszustúltengésre. A 444 hétvégi rotyogtatóajánlója!!4

Botos Tamás
buliajánló

Lázár szerint Mészáros Lőrinc pont ugyanolyan vállalkozó, mint bárki más ebben az országban

Hülyeség és hazugság, hogy Orbán strómanja lenne a felcsúti polgármester.

Botos Tamás
POLITIKA

Lázár: Egy valamit mindenkinek tudnia kell, az eredményt az úszók hozzák

És ez mindent felül ír a miniszter szerint.

Botos Tamás
POLITIKA

Bezárult az ostromgyűrű Moszulnál: elvágták az Iszlám Állam utánpótlási útvonalait

Véres harcok után, halottakkal szelfiznek az iraki különleges erők fegyveresei. Közel egymillió civil rekedt a körbezárt városban.

Botos Tamás
Külföld

Ádertől kér segítséget a letelepedési kötvények ügyében Vona Gábor

A Jobbik elnökének konkrét javaslata is van arról, hogy mit tehetne az államfő, de azt előbb személyesen kell megvitassa Áderrel.

Botos Tamás
POLITIKA

Iskolába indult hétfő reggel, azóta nem tudják hol van

A tizenhat éves Bátor Dávid Balfról indult soproni iskolájába, ahová már nem érkezett meg.

Botos Tamás
bulvár