Közpénzből lesz pillanatok alatt alapítványi pénz.
Az EU Oroszországot érintői szankcióit vissza kell vonni, mondta a külügyminiszter az orosz hírügynökségnek.
Módosította a légitársaság a korábbi bejelentését, hogy csak a 18 óráig induló járatok nem szállnak fel.
A munka szombaton sem állhat le.
És a Fidesz a 21. század legnagyobb nemzetgyilkosa, tette hozzá. Erősen indított a szocialisták miniszterelnök-jelöltje.
A pártok közt nincs változás.
10-5-re verték a Jug Dubrovnikot a Duna Arénában. Tizenhárom év után nyert újra magyar csapat BL-t.
292 küldöttből 280 támogatta a szegedi polgármester indulását.
A DK elnöke a jövő héten tárgyalna a választási együttműködésről az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.
Már most 46-tal több párt van, mint 2014-ben. Az akkor eltűnt 620 milliós kampánytámogatás azóta sem lett meg, az ügyészség még nyomoz.
Szerinte csak kisebb szabálytalanságok volt a Híd a munka világába program körül, és az a bizonyos, eltűntnek hitt 1,6 milliárd is meg van.
Álomgyilkos.
Nem tudták megoldani az informatikai problémát, inkább leálltak.
Reagált a soproni kórház a kétségbeesett orvosjelölt segélykérésére.
Hiába folyik költségvetési csalás miatt nyomozás a fideszes képviselő ellen, a kifizetések nem állnak le. Egyetlen nap alatt több mint négyszáz pályázatról és 18,3 milliárd forint sorsáról döntöttek Békésben.