Botos Tamás

Balog szerint muszlim és keresztény nem tud egymás mellett élni konfliktus nélkül

A CEU pedig ahelyett, hogy teljesítené a törvényben előírt feltételeket, lejáratókampányt szervez az ország ellen.

Botos Tamás
POLITIKA

Friderikusz mégis visszatér a Tv2-höz?

Korábban megalkuvónak nevezte azokat, akik a csatornánál maradtak szórakoztató műsorokat készíteni.

Botos Tamás
Média

Lejárt jogosítvánnyal vitte volna az iskolásokat Ausztriába a buszsofőr

Túl kopottnak ítélték a busz gumijait a szülők az indulásnál, rendőrt hívtak.

Botos Tamás
bűnügy

Egy korábbi tartozás miatt érettségi közben kapcsolták ki a villanyt az érdi gimnáziumban

Hétfő délelőtt jelentek meg az ELMŰ emberei az iskolánál, miközben az emeleten az emelt szintű vizsgáztatás zajlott.

Botos Tamás
oktatás

Reuters: a kvótaügy miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen

Állítólag Lengyelország és Csehország is rajta van a listán, mert ők sem hajtották végre a menedékkérők elosztásáról hozott korábbi megállapodást.

Botos Tamás
politika

Csak évi három nagy futóversenyt engedélyezne a főváros

Szerdán szavaz a közgyűlés az új rendeletről.

Botos Tamás
Budapest

A norvég kormány betiltatná a teljes arcot elfedő ruházatot az iskolákban

Általános iskoláktól egyetemekig, mindenkire vonatkozna a rendelet.

Botos Tamás
külföld

Negyedmillióért számláztak gulyáslevest a külföldi vendégnek a Váci utcában

Magyarország 2017.

Botos Tamás
bűnügy

Egy kaliforniai autópályán megsütötték a világ leghosszabb pizzáját

Közel két kilométer hosszú lett.

Botos Tamás
idióta rekordok

Tállai András az ország legnagyobb átadójává lépett elő

Ünnepélyes keretek.

Botos Tamás
Politika

A hamis hírek után az oroszok bevetették a hamis újságírót

Interjú közben húzta elő a pisztolyt.

Botos Tamás
külföld

Halálra ítélték mert szidta az istent Facebookon

A pakisztáni Taimoor Raza szerencsétlenségére egy terrorelhárító tiszttel kezdett vitába az iszlámról.

Botos Tamás
külföld

Irán légihídon szállított élelmiszerrel segíti ki Katart

Öt gép fordult vasárnap 90 tonna segéllyel.

Botos Tamás
külföld

A bajnokcsapat alapemberét csábítja Felcsútra Pintér Attila

Kabaré.

Botos Tamás
sport

Alsószentmárton polgármestere tagadja, hogy bántotta volna a drávapiski polgármestert

A rendőrség csoportos garázdaság ügyében nyomoz.

Botos Tamás
bűnügy