Kenyérrel sikerült hazacsábítani a városnéző állatot.
A Kínában játszó, sérült Guzmics Richárd is csapattal készül.
Csutakolás közben csapta a vaskerítésnek a férfit.
Egykor harminc amerikai autója volt Mohammed Anisnak.
A török elnök szerint az, hogy két minisztere sem léphetett be Hollandiába a hétvégén, azt mutatja, hogy "a nácizmus ma is elterjedt Nyugaton."
Az áldozatok nagy része nő, és gyerek.
A Quimby énekese szerint érdekes, hogy ekkora hatása lett a Varangykirály című versének. Reméli, hogy a készülő darab többi dala is ekkora visszhangot vált majd ki.
A hódmezővásárhelyi kórház rezidens sebésze megelégelte a helyzetet, és levelet írt az Országos Epidemiológiai Központ igazgatójának, hogy segítsen.
A tervezett merényletet sikerül meghiúsítania a rendőröknek.
A főpolgármester az ATV-nek elmondta, hogy már 2014-ben sem kapaszkodott a székért.
Szombaton, csúcsidőben történt az eset. A rémült látogatókat a majomházba terelték.
Egy Nissan rajzolta körbe a körforgalmat.
A városban közel 600 ezer civil rekedt.
Történelmi siker.