Botos Tamás

Sikkasztás gyanújával nyomoznak a Debreceni Zsidó Hitközségnél

Nem volt elég a 600 milliós támogatás az épületek felújítására, kölcsönt vettek fel, de nem tudták törleszteni.

Botos Tamás
bűnügy

Csiki Jánosné a kabátja alá rakott egy porcelán szobrot

És hazasétált.

Botos Tamás
MŰVÉSZET

Zöld fényt kapott a Müpa, és a Lánchíd péntek estére

Az ír nemzeti ünnepre, Szent Patrik napjára a világ 240 ikonikus épülete zöldült be.

Botos Tamás
budapest

Kovács a ZDF-nek: Nem lehet összekapcsolni, hogy Magyarország az uniós támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, mégsem akar menekülteket befogadni

A baloldali politikusok hívják meg, és ösztönzik illegális határátlépésre a migránsokat, mondta a német közszolgálati tévének a kormányszóvivő.

Botos Tamás
külföld

Németh Krisztián nem játszhat a portugálok ellen

Botos Tamás
sport

Erről nincs nemzeti konzultáció: újra a régi ütemben nő a kórházak adóssága

Egész évre kalkuláltak 20 milliárd forint növekményt, két hónap után már 6,5 milliárd forint többlet.

Botos Tamás
Egészségügy

Trump: Nem vagyok az elzárkózás híve

Először találkozott az amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral. Közös sajtótájékoztatójukon végre kezet is fogtak.

Botos Tamás
külföld

A Trump Tower alaprajzai, Hillary Clinton levelezése is rajta volt azon a laptopon, amit csütörtökön loptak egy titkosügynöktől New York-ban

A gép táskája már megkerült.

Botos Tamás
külföld

MTI: Szijjártó Péter egy Puskás-mezt ajándékozott a grúz miniszterelnök-helyettesnek

Népek megbonthatatlan barátsága.

Botos Tamás
Politika

A lengyeleknek egyáltalán nem tetszik, ahogy a Szydlo-kormány izmozik Brüsszellel

A közvélemény-kutatások adatai szerint rég volt ennyire távol az emberek véleménye Kaczynski pártjának retorikája.

Botos Tamás
külföld

Sokallta a fuvardíjat, fegyverrel fenyegette a taxist Újbudán

A pénzt végül a TEK kommandósai hajtották be.

Botos Tamás
bűnügy

Utazzon az 1960-as évekbe a Tényekkel, ahol Orbán Viktor miniszterelnök irodájába látogató vidám gyerekekről tudósítanak

És a miniszterelnök fogadta őket. És ajándékot is adott nekik. És elárulta mi volt a kedvenc könyve gyerekként.

Botos Tamás
media

Dolly kutya szagolt: 26 kiló fű volt a szerb kocsijában

Ötvenmilliót ér a Röszkénél elkapott drog.

Botos Tamás
bűnügy

Nem 60, hanem 25 millióért népszerűsíti az úszó vb-t Hosszú Katinka

Ha Gyárfás Tamás ezt megélhette volna.

Botos Tamás
sport

Lezuhant egy férfi a rakpartról a Boráros térnél

Botos Tamás
baleset