Botos Tamás

A DK szerint felelőtlen pénzszórás 15 milliárdot költeni a tűzijátékra

A párt szerint nincs az a látványos program, „amely feledtetni tudná ma a magyar emberekkel és a magyar családokkal, hogy nem számíthatnak az államra a mindennapjaikban.”

Botos Tamás
POLITIKA

Pénteken sorozatban harmadszorra dőlt meg az országos hajnali melegrekord

Folytatódtak a rekordmeleg éjszakák.

Botos Tamás
időjárás

A kulturális államtitkár szerint Magyarországnak kell őriznie a tűzhelyet

„A kultúra nem bónusz, hanem a túlélés egyik záloga”, mondta Závogyán Magdolna.

Botos Tamás
POLITIKA

Szeptember elsejéig nem járnak a vonatok Kőbánya-Kispest és Dabas között

Pótlóbuszokkal lehet megpróbálni a közlekedést.

Botos Tamás
közlekedés

18:30-kor kisgatyában supoztak a Dunán hajók mellett a Parlament előtt

Pénteken.

Botos Tamás
Budapest

Vádalkut kötött Kiss László korábbi munkatársa az ügyészséggel

A letartóztatott polgármester abszurdnak tartja, hogy meggyanúsították, állítása szerint az ügyben érintettek egy részét nem is ismeri, velük soha nem is találkozott.

Botos Tamás
bűnügy

A PDSZ szerint politikai okok miatt nem neveztek ki igazgatókat több gimnázium élére

„A rettenetes tanárhiányt csak fokozza” a kormányzat azzal, hogy számos iskola és gimnázium igazgató nélkül kezdi meg a tanévet.

Botos Tamás
oktatás

Sulyok Tamás: Nyaralás vége, lassan vissza az izgalmas hétköznapokba

Igaz, azt sem vette észre senki, hogy nyaralni ment a köztársasági elnök.

Botos Tamás
POLITIKA

Az uniós járványügyi központ arra figyelmeztet, hogy minden európai uniós tagállamnak fel kell készülnie a majomhimlő terjedésére

A fertőzöttek száma a következő hónapokban növekedni fog.

Botos Tamás
Egészségügy

Diákjával folytatott viszonyt az egyik fővárosi szakképző iskola tanára

A pedagógust azonnal kirúgták a Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolából. Az ügyben a rendőrség is nyomoz, értesült a Magyar Hang.

Botos Tamás
oktatás

Több mint 17 ezren jelentkeztek pótfelvételire

A jelentkezések eredménye augusztus 29-én derül ki.

Botos Tamás
oktatás

Azzal hívta a rendőröket, hogy megölte az apját

A 28 éves ajaki férfit letartóztatták.

Botos Tamás
bűnügy

Újabb hajnali melegrekord dőlt meg

Szerda után csütörtökön hajnalban is új reggeli csúcsértéket mértek.

Botos Tamás
időjárás

Több mint kétszáz esetben követett el szexuális visszaélést gyerekek ellen egy tajvani óvodai dolgozó

Huszonnyolc évet kapott.

Botos Tamás
külföld

A hónap elején bezártak közel száz postát, most állami kitüntetésekkel halmozták el a Magyar Posta vezetőit

Szent István ünnepe „a legjobb alkalom azok elismerésére, akik munkájukkal, hivatásukkal hozzájárulnak Magyarország fejlődéséhez.”

Botos Tamás
POLITIKA