Az sem zavarná, ha az európai vezetők közül egyedül venne részt az ünnepségen.
Ötszázezer forintot ajánlottak fel a nyomravezetőnek.
Tisztában volt a lányok életkorával.
Aki megvette, ne egyen belőle, vigye vissza.
Miután közölte a döntését, az intézmény még az edzésektől is eltiltotta az olimpiai bronzérmes úszót.
„Akármerre tekintünk a világban, keletre vagy nyugatra, a szuverenista erők felemelkedését láthatjuk a választásokon.”
Hatan megsérültek, a sofőrt letartóztatták.
Egy főorvost, egy orvost és két asszisztenst vittek be.
Helyére egy tábornokot nevezett ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A távozókat átmenetileg sem tudják pótolni.
Nem is tárgyaltak a zsarolókkal.
A Dunántúlon ónos eső sem kizárt.
Az akkuk túlhevülhetnek, sőt, ki is gyulladhatnak.
Hogy vezetett el minket egy Bakáts téren parkoló McLaren az utóbbi évek egyik legnagyobb, határokon átívelő online pénzügyi csalásához? Milyen módszerekkel dolgoznak még ma is mások, akik Moldován András, Tatár Csilla vagy épp Magyar Péter arcával próbálnak pénzt lehúzni a magyar interetezőktől? A Lakmusz videója.
Nagy István csak annyit árult a csíkosokról, hogy hányan érkeztek Magyarországra.