„Mégse Gyurcsányról van szó.”
Olyan politikai lázban ég az ország, mintha nem lenne még másfél év a választásokig. Menczer Tamás pécsi fórumán férfias üzengetéssel, Magyar Péter veszprémi gyűlésén rendszerváltásra vágyó közönséggel találkoztunk.
„A putyini Oroszország Ukrajna elleni totális háborújára nincsen semmilyen mentség, sem erkölcsi, sem politikai.”
Tizennégy szülő kifogásolta többek közt azt, hogy magáncélból írogat a gyerekeknek internetes oldalakon.
A kormánypárt képviselőcsoportja szerint azoknak kellett volna benyújtani a módosítást, akik most kritizálják.
A miniszterelnök a reptéren fogadta Kaszim-Zsomart Tokajevet.
December 8-án indul meg a közlekedés a vonalon.
A mézeskalácsos standnál próbálkoztak.
„Putyin még Észak-Koreával is „kisebb”, mint az összefogott Európa.”
Kegyetlen bűncselekmények elkövetőit kapták el a rendőrök Bagon.
De a legerősebb biztonsági garancia a NATO-tagság lenne Kijev számára.
Moszkva miatt „soha nem látott biztonsági kihívásokkal kell megküzdenie a kontinens országainak.”
A csapatorvos tanácsára nem ülhet a kispadra a válogatott pályaedzője.
Boris Pistorius szerint „senki sem hiheti, hogy a kábelek véletlenül sérültek meg.”
Hivatalosan egyelőre semmit sem tudni, hogy hogyan járnak majd a vonatok december közepétől.