Az ügyészség és a bíróság azt sem tudja, hogy jelenleg fennáll-e kényszerintézkedés a kerékpáros halálát okozó férfival szemben.
A szatirikus magazin főszerkesztője szerint félreértették a rajzukat.
Ukránok, Ukrajna, ukrán háború, ukránbarát, ukránpárti…
Bízott a természetgyógyászban, mert az egy idősebb nő volt.
Még egyet a földön fekvőbe.
Pécsi Ármin aláírt.
Visszautasította az amerikai elnök kijelentését, amiben Oroszországot és Ukrajnát „játszótéren civakodó gyerekekhez” hasonlította.
Felét ma, felét kedden fizetik vissza.
Utrechtből üzentek Budapestre.
Enyhülés a vonatra várakozóknak.
A Siemens a hibás.
Hegyi Zsolt posztjából kiderült, hogy a héten is találkoztak már hasonló hibával, mégsem tettek semmit.
Felborult a járművük a null ponti lőtéren.
„A magyarok nem Lázár-csekket akarnak kapni, hanem emberi körülmények között szeretnének eljutni A-ból B-be.”
Lehet ezt még fokozni?