A magyar válogatott edzőtábora előtt pihenhet egy hetet.
Aztán elszaladt.
Tíz év helyett csak ötöt kell leülnie.
Kína nem szeretné, hogy Nepálból behurcolják a fertőzést.
„Ha megállapodsz például a Diákváros építéséről, bármelyik nap arra ébredhetsz, hogy a helyére a Kínai Kommunista Párt elitegyetemét akarják felhúzni” – írja a főpolgármester.
Böröcz László kiáll a javaslata mellett, és nem vonja azt vissza.
Fák, 4-5 méter széles járda és maximum 30 kilométer/per órával haladó autók.
Előbb pihen, aztán meglátja.
Jégeső, viharos szél.
Miután a kormányzat döntött a beruházásról, a miniszter megígérte, hogy a jövőben egyeztetnek majd az érintett kerülettel, hallgatói önkormányzatokkal.
Az államtitkár szerint "a magyar emberek több mint 80 százaléka értéknek tartja a kereszténységet, ezért fontos támogatni az egyházak társadalmi szerepvállalását."
A külügyminiszter szerint "a magyar gazdaságnak sikerült a kanyarban előzés manővere."
Orbán Viktor szerint „ez egy unalmas parlamentáris demokrácia”. Gigantikus videóval cáfoljuk meg.
A magyar kerékpársport dicsérete. Mit kezdene a magas, vékony Karácsony Gergely Frank Zappával? Egymásra lőnek a magyar sportlövők. Gulyás Márton, a repülő anakonda. Vannak sovány tolvajok is. Podcast.
A Fidesz az Apple, az MSZP a Dunai Vasmű - hirdette meg tíz éve Gyurcsány Ferenc, és azóta is ennek szellemében vezeti saját pártját. A bukott miniszterelnök újraépítette magát, és a felszínen tudott maradni, ebben pedig a Fidesznek is sok munkája van. A DK útja a megalakulástól Dobrev Klára elindításáig.