Botos Tamás

Áder János teljesen eltűnt az év végére

Míg más államfők az egységre szólítottak fel a járvány ellen 2020-ban, a magyar köztársasági elnök podcastot indított, és könyvet adott ki munkásságáról.

Botos Tamás
ÉLET

Komáromi: Szijjártó helyében csöndben maradnék és nem veszélyeztetném több ezer embernek az életét

Emberkísérlet az orosz vakcina magyarországi tesztelése a háziorvos szerint.

Botos Tamás
járvány

Hétre nőtt a horvát földrengés áldozatainak száma

A kórház épülete is megrongálódott, ahová a sérülteket vitték.

Botos Tamás
Külföld

Nem kapta meg Csehország a keddre ígért 20 ezer vakcinát

A prágai kormány ezért arra kérte a Európai Bizottságot, engedélyezze, hogy öt helyet hat oltást adjanak be egy ampullából.

Botos Tamás
külföld

Annyira kevesen nézik HírTV-t, hogy a csatorna maga mondta fel a szerződését a UPC Directnél

Helyét a PestiTV veszi át.

Botos Tamás
Média

Nem lesz munkaszüneti nap december 24-e, mert „érzékenyen érintené a nemzetgazdaság teljesítményét”

Jézus születése vs. GDP.

Botos Tamás
POLITIKA

Még a fővárosi önkormányzatnak sem mutatták meg az oltási tervet

Minden élet számít.

Botos Tamás
járvány

Már 598 ezren regisztráltak, de az oltási tervről semmit sem tudni

A szomszédos országokban az oltási időpontokra és helyszínekre kell jelentkezni, nincs előzetes igényfelmérés mint Magyarországon.

Botos Tamás
járvány

3000 magyaron tesztelik majd az orosz vakcinát

Ha velük minden rendben lesz, akkor engedélyezhetik.

Botos Tamás
járvány

Rossi: Orbán a győztes meccsek után szokott üzenni

Dzsudzsák nagyon keveset teljesít a Debrecenben, nem számol vele a szövetségi kapitány.

Botos Tamás
magyar foci

Első útjára indult a Külügyminisztérium 17 milliárd forintért vásárolt teherszállítógépe

Szijjártó Péter jelentette be a nagy eseményt. Október közepe óta parkol Magyarországon az Airbus, most Kínából hoz antigénteszteket.

Botos Tamás
politika

Az állatvédők felmentést kapnak a kijárási tilalom alól szilveszter éjjel

Idén tilos a köztéri tűzijáték, a szabályszegők 150 ezres bírságot is kaphatnak.

Botos Tamás
járvány

Esős tavaszi idővel folytatódik a december

Akár 12 fok is lehet szerdán.

Botos Tamás
időjárás

A Központi Ügyészség előtt Szájer kábítószer-birtoklási ügye

A brüsszeli rendőrök egy extasy tablettát találtak a volt EP-képviselő hátizsákjában.

Botos Tamás
politika

A köznevelési államtitkár bejelentette: kitakarított iskolák várják a diákokat januárban

Eddig több mint hétezer pedagógus jelentkezett az év eleji ingyenes tesztre.

Botos Tamás
oktatás