Botos Tamás

Közel kétmillió gyereket veszélyeztet az éhhalál Afrikában

40 éve nem látott szárazsággal küzd Kenya, Etiópia és Szomália.

Botos Tamás
külföld

Matolcsy: Magyarországnak az infláció letörése mellett törekednie kell a költségvetési egyensúly helyreállítására

Adóreformra van szükség a jegybank elnöke szerint.

Botos Tamás
gazdaság

Szlovákia a lehető leghamarabb kiváltaná az orosz földgázt és kőolajat

Nem megy egyik napról a másikra, de felgyorsítják, amit lehet, mondta a gazdasági miniszter.

Botos Tamás
külföld

Kína: Senki sem akarja, hogy kitörjön a harmadik világháború

Az orosz külügyminiszter beszélt egy nukleáris konfliktus lehetőségéről.

Botos Tamás
háború

Blikk: súlyos baleset Szolnokon ejtőernyős kiképzés közben

A Magyar Honvédség egyik kiképzője szenvedett életveszélyes sérüléseket.

Botos Tamás
baleset

A Pride szervezői szerint lesz felvonulás, nagyobb, mint az előző

„Hangosabbak leszünk, erősebbek, a Karmelitából, a Holdról és még a Szíriuszról is látszani fogunk."

Botos Tamás
POLITIKA

Kásler Miklós szerint az oktatás alapkérdése a szeretet

"Az a törekvés, hogy a világra csodálkozó gyermekekből identitással rendelkező, hívő, értékorientált embereket neveljünk."

Botos Tamás
oktatás

Csányi: A rezsicsökkentés nem jó, a lakosságnak és a vállalkozásoknak is érezniük kell a terheket, hogy spóroljanak

Az OTP vezetője szerint a magas energiaárak hosszútávon fennmaradnak.

Botos Tamás
gazdaság

24.hu: már 15 gyanúsítottja van a Völner-ügynek

Közülük többen beismerő vallomást tettek.

Botos Tamás
bűnügy

Az Országgyűlés második legnagyobb frakciója lett a KDNP-é

Simicskó István vezeti majd a tömböt.

Botos Tamás
POLITIKA

Mariupoli pincében halt meg a 91 éves holokauszttúlélő

Vanda Obiedkova 10 éves volt a náci megszálláskor.

Botos Tamás
háború

Jakab: Követhetném Vona Gábor példáját, elmehetnék Mészáros Lőrinc lapjához "szakérteni"

"A Fidesz imádna érte. Nem teszem meg nekik ezt a szívességet."

Botos Tamás
POLITIKA

Gulyás: Az ukrán menekülteknek sem tudunk segíteni akkor, ha nem vásárolunk továbbra is nyersanyagot Oroszországtól

Szerinte álvita az orosz energiafüggőség felszámolása.

Botos Tamás
POLITIKA

Hidvéghi szerint orwelli, hogy kritizálták Brüsszelben a gyerekvédelmi törvényt

A „gyűlölet légkörét” érezte meg a fideszes EP-képviselő a LIBE-bizottság szerdai ülésén.

Botos Tamás
POLITIKA

Az Európai Tanács elnöke: Meg kell büntetni azokat, akik civilekre támadtak

Háborús bűnnek nevezte az orosz katonák tetteit a helyszínen Charles Michel.

Botos Tamás
háború