Hiába tiltja a törvény a vágást.
Szerinte azért kérte számon az ukrán elnök, hogy belerángassa Magyarországot a háborúba.
Hétfőn meg még jobb.
Azok is szavazhatnak, akik koronavírus miatt vannak házi karanténban.
Másfél méterrel a föld alatt.
Az invázióra parancsot adó orosz elnök nevét alig mondják ki, miközben hirdetésekből ordít, hogy az ellenzék VESZÉLYES: Orbán politikai gépezete pillanatok alatt eltorzította a háború történetét. Egy évtizednyi szabadságharc után eljött a semlegesség ideje.
A kormányszóvivő szerint "Magyarország segít, Ukrajna számíthat ránk."
Szerdán bombázta le az emberekkel teli épületet az orosz hadsereg.
Fábián Barna többször is zavarba hozta a Nézőpont Intézet beküldött munkatársát.
Minden jel arra utalt, hogy az eltűnés felé halad a cég, ami hárommilliárd forintért adott el covidteszteket az államnak, majd a ferencvárosi Martos Dánieltől egy 19 éves borsodi fiúhoz került. A 444 videójának megjelenése után viszont fordulat következett a rakacai tanácsadó vállalatnál.
A házelnök a szentendrei lakossági fórumon arról beszélt, hogy "2002-ben egy emelkedő pályán lévő országgal is el lehetett veszíteni a választást."
Az Európai Unió a végsőkig támogatja Ukrajnát.
"Megértjük az orosz fél aggodalmát is Ukrajna Nato csatlakozásával kapcsolatban, és elítéljük, hogy az atlanti blokk terjeszkedésével, újabb és újabb fegyverrendszerek telepítésével tovább provokálja Oroszországot."
A Mol vezérigazgatója egy 2019-es mexikói fotóval illusztrálta, hogy Magyarországon zacskóba tankolnak.
Délelőtt még teljes kamionstopról adott ki közleményt az ITM.