Botos Tamás

Kijevet támadták az orosz rakéták

Egy ember meghalt.

Botos Tamás
háború

Hatmilliárdból készül a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv

Semjén Zsolt vezetésével.

Botos Tamás
POLITIKA

Másfél hétig laktak egy kecskeméti szállóban, de fizetni nem tudtak

Közel 700 ezer forintos számlát hoztak össze.

Botos Tamás
bűnügy

Tíz százalékos pedagógusbéremelést ad a kormány, "amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat"

Az erről szóló rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.

Botos Tamás
oktatás

Az ítélethozatalig börtönben marad Schadl György

Szökés veszélyével indokolta döntését a Fővárosi Ítélőtábla.

Botos Tamás
bűnügy

Fenyegetés helyett megértést kért Pintértől a Vörösmarty igazgatóhelyettese

"Az a vágyunk, hogy lehet még vonzó a tanári pálya ebben az országban. Hogy nem a társadalom ellenségeivé teszi a tanárokat a kormányzat, hanem összefog velük."

Botos Tamás
oktatás

A kormány kitalálta: akkor ad pénzt a Lánchíd felújításába, amikor újra járhatnak rajta az autósok

Karácsony Gergely szerint azt a menetrendet tartják, amit a korábbi államtitkár, Vitézy Dávid javasolt.

Botos Tamás
Budapest

Közel nyolcvan rakétát lőttek ki az oroszok, Ukrajna áramhálózatának fele megsérült

A pénteki támadást Harkiv és Kijev szenvedte meg leginkább.

Botos Tamás
háború

Harapással tiltakozott a vicces fotózás ellen Rocky

A mentőszolgálat számolt be az incidensről.

Botos Tamás
ÁLLAT

Zelenszkij beszélt volna a vébé-döntő előtt, de a FIFA nemet mondott

A kezdőrúgás előtt jelentkezett volna be az ukrán elnök.

Botos Tamás
külföld

Gulyás Gergely: A következő év nehéz lesz, valószínűleg a 2010-ben elkezdődött kormányzás óta a legnehezebb

"De nem szabad feladni azokat a célokat."

Botos Tamás
POLITIKA

Ferenc pápa: Vásároljunk kevesebb ajándékot, amit megspórolunk, küldjük az ukrán népnek!

"Karácsonyozzunk az ukránokkal a szívünkben!"

Botos Tamás
külföld

Lebontja a kormány a magyar-horvát határkerítést

Elismerte az Országos Rendőr-főkapitányság, hogy a jövő év elejétől ütemezetten felszámolják a műszaki zárat.

Botos Tamás
POLITIKA

Júniusig kell új kormányt választania Szlovákiának

Hivatalosan is leváltotta a miniszterelnököt Zuzana Čaputová köztársasági elnök.

Botos Tamás
külföld

Karácsony: Abban bízunk, hogy ez a híd nemcsak Budát és Pestet köti össze, hanem ezt a megosztott várost is egyesíteni tudja

A főpolgármester külön megköszönte a kormány segítségét is a Lánchíd átadóján.

Botos Tamás
Budapest