"Nem tudjuk mikor ér véget ez a háború, de a mérgező orosz agressziót meg kell állítani."
Négy perccel a kilövés után, közel 39 kilométeres magasságban történt a baleset.
Húsz fok fölötti csúcsértékekkel.
Pécsen.
Balatonalmádiban rendezhet fesztivált.
H. Zoltán nyomkövetőt kapott.
A Budapesten fióktelepet nyitó Kínai Éptési Bank elnökét fogadta a miniszterelnök.
Az autógyár szerint a hoszteszek főnökei hibáztak.
Sós Csaba szerint komoly veszélyben van az úszó karrierje.
Velkey György sajnálja, hogy „így befeszült ez a helyzet”.
„Ez már megesett történelmünk folyamán.”
Órákig küzdöttek az életéért.
A céget 300 millióra büntették, amiért továbbhárította azt az utasokra.
A pénzügyminiszter szerint "a főváros adóbevételei minden korábbinál magasabbak."
Közös megoldásra kell törekedni az Európai Bizottság elnöke szerint.