Botos Tamás

Vége a nyárnak!!4

Pénteken lehet idén utoljára harminc fok fölötti hőmérséklet.

Botos Tamás
időjárás

Bátor Matolcsy: Vajda Zitáról kérdezték volna újságírók, inkább elmenekült

Kecskeméten ugrott be a liftbe.

Botos Tamás
bulvár

Kovács: Mi sem szeretjük a kerítést

A kormányszóvivő szerint a "kvóta a szolidaritás hamis mértékegysége."

Botos Tamás
politika

Fennmaradási engedélyt kaphatnak az illegálisan fúrt kutak

Botos Tamás
mezőgazdaság

„Súlyos tévedés, hogy a Kárpátaljáról tudunk majd munkaerőt hozni”

Már a feldolgozóipari cégek 70 százaléka állítja, hogy a munkaerőhiány korlátozza a növekedésüket.

Botos Tamás
gazdaság

Voldemort feleségének cége: két éve alakult, tavaly már 168 milliós nyereséget produkált

Az egyszemélyes kft. bankszámláján közel negyedmilliárd pihen.

Botos Tamás
POLITIKA

Egypercnyi izgalom a kiscicáért

Majd megérkezik a csoda.

Botos Tamás
ÁLLAT

Szijjártó: Minden esetben, így a diplomáciai kinevezéseknél is kizárólag szakmai döntéseket hozunk

A külügyminiszter szerint míg néhány hónapja biztonságos hely volt Európa, mára már nem az.

Botos Tamás
politika

Sarka Kata: Én már nem akarok semmit Pétertől

Vége. Mindennek vége.

Botos Tamás
bulvár

Paralimpia: az épek versenyén is simán győztek volna

10+1 lenyűgöző kép a riói játékokról, ahol négyen is gyorsabban futották le az 1500 métert, mint egy hónappal korábban az olimpián.

Botos Tamás
sport

Üres a Parlament: aki él és képviselő, kampányol

Trócsányi miniszter úrnak jelentem, a hiányzók száma rengeteg.

Botos Tamás
POLITIKA

Nyári jutalomnak szánták, de a kitünő tanulók negyede sem jutott el eddig a cirkuszba ingyenjegyével

Az ősszel 4500 iskolást még vendégül lát a Fővárosi Nagycirkusz, igaz, kilencvenezernek van még jegye.

Botos Tamás
oktatás

Paralimpia? Rióban sokan nem is tudnak az olimpia utáni versenyről

A NOB elnöke el sem megy a súlyos pénzhiánnyal küzdő paralimpiára, aminek már az első versenynapján megszületett az első magyar érem.

Botos Tamás
sport

"Ó, e romlott város, erkölcseinkre káros"

Bulissimo: három napig járja a csárdást Budapest, olyan repertoárral nyitnak újra a táncházak. A 444 hétvégi menetajánlója.

Botos Tamás
buliajánló

Kiűzték az Iszlám Államot, kétszázötven szír menekült tért vissza otthonába

Amellett, hogy a faluban hamarosan helyreállítják a víz-és villanyszolgáltatást, egy kórházat is felállítanak.

Botos Tamás
Külföld