És a külügyminiszter szerint ennek a legnagyobb vesztese Európa.
Szerbia felől érkeztek.
A levegőbe emelt Népszabadságok mellett még egy helikopter is megjelent a Lopják a Szabadságunkat! tüntetésen. Galéria.
Streetfotók a nem is olyan szürke hétköznapokról Észak-Korea központjából, Phenjanból. Villogó mobilok, beesett arcok, kortalanság.
Már negyedik éve vezeti Jacko a legjobban kereső halott hírességek listáját.
Negyedik alkalommal rendezték meg a Roma büszkeség napja felvonulást Budapesten.
Mindössze három hangjegy áll az 1985-ös dokumentumon.
Emelkedő számsorrendben, betűvel is kiírva.
Aleksandar Vučić még a körülöttük lévő kamerákkal sem törődött.
A két kilenc éves gyerek a fürdőszobában lett rosszul.
Már júniusban javasolták az óbudai önkormányzatnak a tiltást, mégis csak most sikerült dönteni róla.
A mutatvány alatt ki is kaptak.
A pesti parkolóőr nem válogat: büntet.
A bajnokság eddigi három mérkőzésén kétszer lecserélték, a harmadikon pályára sem lépett.