A belügyminiszter szerint a rendőrök nem tapasztalták, hogy az orosz motoros banda tiltott önkényuralmi jelképpel parádézna. Pedig de.
Három gyereket kórházba vittek.
Az épületben pedig felállítják a magyar innováció interaktív múzeumát, jelentette be Baán László.
Csak párszor találkoztak az oligarchával, legutóbb egy Havasi Balázs koncerten, nyilatkozta a propagandaminiszter.
A 444 exkluzív lötyögéskalauza a hétvégére.
Sőt a többi, feleségeknek, barátnőknek szervezett programon is részt vett a brüsszeli NATO-konferencia idején.
Egyelőre vizsgálják, hogy fogyasztottak-e a náluk lévő motyóból.
Kövér László írta alá a szerződést a Lungo Drom elnökével, aki több mint 1,6 milliárd forinttal nem tud elszámolni. A “tolvajszövetség" létrejöttét tüntetéssel ünnepli az MSZP.
Gálvölgyi János elszavalta a Tények legjobb szalagcímeit.
Nincs nagy baj: arról sincs fogalmuk, hogy a jelenlegi, József Attila utcai épületükkel mi lesz.
A Baranya megyei Kölked mellett találtak rájuk.
Mészáros Lőrinc gyarapodása nem érdekli, Polt Péter főügyész lányának munkahelyével pedig minden rendben.
Bevándorlás helyett népesedési fordulatra van szükség a miniszterelnök szerint, aki 2018-ra meghirdette a családok évét.
Csak a megnyitóra négymilliárd forintot költenek.