A Nemzeti Banknak muszáj felfedni, hogy kik állnak a bank 45-45 százalékát megszerző alapok mögött.
A frissen alakult felvidéki szervezet még pályázatról, Semjén Zsolt pedig háttérvizsgálatról beszélt.
Huszonhét jakabszállási állat kalandja következik.
A jelentkezési határidő is lejárt, de még tanmenet sincs.
A Nébih vizsgálata négy terméknél súlyos szabálytalanságot talált.
Juhász Péter szerint ha kell, mindegy egyes tüntetőt bejelentenek.
Mikor Orbán elfogadta az ösztöndíjat, még jó lehetőségnek tűnt, mondta a rezsibiztos.
Fagyhat is.
Sikersztori.
Asmir Suljic-ot jövőre hívhatják be a válogatottba.
Beata Szydlo lengyel miniszterelnök szerint az Európai Tanács elnökének támogatói az európai szolidaritás ellenében cselekszenek.
A határvadászok eskütételén a miniszterelnök kijelentette, hogy Brüsszel és az EU nem segíti, inkább nehezíti az országot a határvédelemben.
Várkert-bazár 2.0
Nem akartak beengedni minket a Pancho Arénába, aztán a fotózást akarták megtiltani, de jobban jártunk így, mert Pintér mester mögött élvezhettük a miniszterelnök és a miniszter csapatának a meccsét.
Patrick Stefanini szerint már az első fordulóban elbukhat a jobboldal jelöltje, ezért nem marad.