Botos Tamás

Az Iszlám Állam terve miatt tiltották ki a mobilnál nagyobb elektronikai eszközöket több amerikai és brit repülőjárat utastereiből

Megalapozott és hiteles hírszerzési információk szólnak arról, hogy a dzsihadista szervezet azon dolgozik, hogyan csempészhet fel robbanószert egy gép fedélzetére.

Botos Tamás
külföld

"A végén még az is előfordulhat, hogy szombaton már otthon érezzük magunkat"

Bernd Storck szerint az, hogy a hetet Portugáliában tölti a csapat azért, mert a játékosok beleszagolhatnak a levegőbe, beszélgethetnek helyiekkel, megismerhetik az ő gondolkodásmódjukat.

Botos Tamás
sport

A szlovák rendőrség 12 szakértőt alkalmaz az álhírek, dezinformációk, és az orosz propaganda terjedése ellen

Komolyan veszik a támadásokat: az új kollégák a pozsonyi központ számítógépes bűncselekmények elleni harc osztályára ül majd be.

Botos Tamás
külföld

A tulajdonos tudta nélkül adott el házat, körözik Mindszent korábbi jegyzőjét

Hevesi Tamás a helyi sportkör vezetőjeként az egyesület nevében kért kölcsön. A törlesztés helyett inkább a sportegylet számláját is lenullázta.

Botos Tamás
bűnügy

Kígyó csavargott egy alaszkai repülőjáraton

Az egyik stewardess fogta el, és zárta szemeteszsákba.

Botos Tamás
ÁLLAT

Szerdán már el sem indult a felújított orosz metró

Nem tudják a keddi ajtóhiba okát.

Botos Tamás
Budapest

Utcát neveznek el egy szolgálat közben halálra gázolt rendőrről Zuglóban

Még 2010-ben ütötte el Radovic Dusánt egy menekülő autós a Keleti pályaudvarnál.

Botos Tamás
Budapest

Trump tanácsadóival, köztük Gorka Sebestyénnel egyeztetett Szijjártó

A Washingtonban turnézó külügyminiszter a magyar kormány "nem hagyományos gazdaságpolitikájával" csábította az üzletembereket.

Botos Tamás
külföld

Elárverezi felesége Torgyán József öltönyeit

A kollekcióban tizenhét darab csodálatos, és értékes szett van.

Botos Tamás
DIVAT

Kilencmilliárdért építik az új országgyűlési irodaházat a Kossuth térre

Az MTESZ-székház helyére kerülő iroda homlokzatát az 1928-as tervek szerint alakítják ki.

Botos Tamás
Budapest

Kósa szerint blöff, hogy visszalépnének a lex Heinekentől

A Fidesz frakcióvezetője kezd belebonyolódni: szerinte vannak olyan termékek, amik a vörös csillagot nem önkényuralmi jelképként használják.

Botos Tamás
politika

Szijjártó: Magyarország közös sikertörténetet akar az Egyesült Államokkal

A külügyminiszter szerint a magyar kormány örül a washingtoni változásoknak.

Botos Tamás
külföld

Kínaiak és oroszok vették a legtöbb magyar ingatlant tavaly

A kormány adatai szerint összesen 3163 magyarországi ingatlan került külföldi kézbe.

Botos Tamás
gazdaság

Még egy állást vesztett, már csak két Pallas-alapítványos munkahelye van Matolcsy barátnőjének

Egyetlen tanulmánya elérhető Vajda Zitának, pedig havi bruttó 600 ezret keres kutatóként.

Botos Tamás
politika

A kormány engedélyezte az átláthatatlan közpénzszórást kommunikációs célokra

Egyszerűen kitörölték a szabályozásból a szankciókat. Közben egy új tételsort hoztak létre: "kiemelt fontosságú kormányzati kommunikációs feladatokra."

Botos Tamás
POLITIKA