A német kormányszóvivő szerint semmilyen papírt nem húzott elő az amerikai elnök a kancellár folytatott washingtoni tárgyaláson.
A nyomozók egyelőre azt sem tudják, hogy hogyan vitték magukkal a műtárgyat a vasúti hídról egy ablakon át érkező rablók.
Az eredeti tervek szerint az év végén költözött volna a Belügyminisztérium a Várba, de erről már szó sincs. Időnként megvesznek egy épületet egy milliárdért, hogy aztán ne tudják, mit kezdjenek vele, és hol kiköltöztetnének egy múzeumot, hol nem.
Az Európai Bizottság hétfőn további hat évre engedélyezte a látvány-csapatsportágak társasági adókedvezményen keresztüli támogatását.
A március 31-ére szervezett megmozduláson egy benzines generátorral lepnék meg Seszták minisztert.
Halász János ütötte tovább a témát: szerinte ezek az "ügynökszervezetek amellett, hogy befolyásolni akarják a magyar közéletet, még 10 milliárdokat is keresnének a migránsbizniszen."
A Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt már három pártot előz.
Így is négyszázezren rekedtek a csatatérré vált óvárosban.
Brutális kampány, eksztatikus hétvége: a 444 buliajánlója.
A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint 15 napon belül nyilvánosságra kell hozni, mely szervezetek, mely támogatóktól kaptak felajánlást.
A Tőkés László vezette szervezet ősszel a Fidesz kvótaellenes petíciójához gyűjtött aláírásokat az erdélyi magyarok körében.
Legkevesebb 33 civil halt meg a támadásban.
A pénzt természetesen Brüsszel adja. Tovább bővül a tízmillió pontok országa.
Az ukrán zárjegyes cigik Tiszaadony és Barabás között hevertek a földön.