Augusztusban közel húsz hektár szántót és erdőt vettek.
A szakszervezet tud olyan mentősről, akit úgy osztottak be 16 órás szolgálatra, hogy nem vállalt 12 óránál hosszabb műszakot.
Több jemeni városból is robbanásokról számoltak be.
„Dani temetése – végakaratának megfelelően – szűk családi és baráti körben lesz vidéken.”
Az egytonnás bomba kedden került elő a vasúti összekötő híd töltésének bontásakor.
A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet.
A csapadékos időjárást okozó Cassandra ciklon szombatra elhagyja a Kárpát-medence térségét.
A törvénymódosítás miatt három évvel később járna a teljes körű állami fogászati alap- és szakellátás.
Betöréshez rendelt fuvart, majd a sofőrt is kirámolta.
Szlovákiában.
Hatodik ciklusát kezdte meg Szeged polgármestereként.
Eltörte a bokáját, és még a bíróság is elítélte.
„Rosszul építették meg, egy ártéri gödörbe, ahol értelemszerűen minden évben áll a víz.”
A lépés célja, hogy „segítse a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval, az egyébként súlyosan jogszerűtlen és méltánytalan, a KEKVA egyetemeket sújtó szankciók megszüntetése érdekében.”
A húsz kérdéses online vizsgán nem tudtak legalább 15-re helyesen válaszolni.