Egy korábbi vita végére került bilincs. Temetőlátogatás helyett.
Már nem lehet megállapítani, hogy hol fertőződött meg egy-egy kórházba került beteg.
"Legyetek biztosak abban kedves Sebastian, hogy mi mindent megteszünk, hogy sikerüljön elrettenteni a jövőbeli elkövetőket, hogy kézre kerítsétek az elkövetőket."
A trafikok száma is csökkenhet.
A toleráns és a szólásszabadság mellett elkötelezett demokratikus Ausztriát érte támadás tegnap az osztrák belügyminiszter szerint.
"A parlamenti patkóban ott fog állni előttük egy mosolygó, csupa szív, aranyos kislány aki ellen mindent bevetettek, még azt a kretén Karácsony Gergelyt is, de mind hiába!"
Sportesemény.
Több száz kommandós keresi a szökésben lévő terroristát az osztrák fővárosban. A lakosságot felszólították, maradjanak otthon.
Akár.
Az eddig adott 2,1 milliárd nem elég.
Napsütés, felhők, 19 fok.
A V4-es országok vezetőivel és az Európai Tanács tagjaival egyeztetett a kormányfő.
„Miért ne lehetne az vágy, hogy ez az országot felemeljem, ahelyett hogy kirabolom és lenullázom."
A falu polgármesterét még arról sem tájékoztatják, hogy hány fertőzött van a településén.
Kübekházán a plébános is pozitív.